A története legnagyobb átalakításáról döntött a Volkswagen, amelynek keretében 2030-ig akár 60 ezer munkahelyet is megszüntethetnek.
A Politico birtokába jutott dokumentumok szerint a Pfizer jogi eljárást indított Magyarország ellen, mivel a kormány összesen három millió adag koronavírus elleni vakcinát nem hajlandó átvenni és kifizetni - írja a lap. Ezt az értesülést azóta a gyógyszergyártó is megerősítette. A Pfizer-BioNTech és a magyar kormány korábban arról állapodott meg, hogy igényt tart a vakcinákra, tavaly novemberben viszont - az ukrajnai háborúra hivatkozva - nem szándékozik fizetni értük. A vakcinák értéke 60 millió euró, vagyis több mint 22 milliárd forint.
A vita 2022 novemberében kezdődött, amikor a magyar kormány értesítette a gyártót, hogy korábbi szándéka ellenére a vakcinákért nem akar fizetni. Idén márciusban tartották az első tárgyalást, ahol elutasították a Pfizer indítványát a gyorseljárásra. Az ügy azóta is áll - írják.
Nem ez az első vakcina-per, melyek a jövőben feltehetően csak szaporodni fognak. Lengyelország is hasonló cipőben jár, és más államokban is vizsgálat indult az elméretezett vakcinabeszerzések miatt.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







