15 °C Budapest
exhausted doctor doctors medic hospital

Fontos módosítást fogadott el a kormány év végén: így változik az egészségügyi ellátás 2023-ban

2022. december 31. 11:33

Ugyan az Országgyűlés már december 7-én, az év utolsó ülésnapján el fogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását, azonban az erre vonatkozó rendeletek csak tegnap este jelentek meg a Magyar Közlönyben.

Ahogy az már várható volt, változik a háziorvosi körzetek kialakítása. A rendelet szerint az Országos Kórházi Főparancsnokság a háziorvosi körzetek kialakítása során figyelembe veszi, hogy a háziorvosi körzetben ellátott lakosságszámnak a házi gyermekorvosi körzet esetén legalább 600 főt, a felnőtt és vegyes háziorvosi körzet esetén legalább 1200 főt el kell érnie. Tehát a létszámok alatt nem jöhetnek létre körzetek, illetve az ennél kevesebb ellátott esetén megszűnik a praxis.

Szintén módosul a  városi és a vármegyei kórház definíciója: a városi kórház a belgyógyászat, a sebészet, a szülészet-nőgyógyászat és a sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás szakmák közül legalább kettőben a részére irányadó progresszivitási szinten az adott szakmában egészségügyi ellátást nyújt – olvasható a rendelet szövegében.

Vármegyei kórház pedig az alábbi szakmák közül legalább ötben a részére irányadó progresszivitási szinten az adott szakmában egészségügyi ellátást nyújt: belgyógyászat, endokrinológia, anyagcsere és diabetológia,  gasztroenterológia, nefrológia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat, szemészet, bőr- és nemibeteg-ellátás, neurológia, stroke ellátás, ortopédia, traumatológia,  urológia, klinikai onkológia, aneszteziológia, intenzív ellátás, pszichiátria, kardiológia, sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás.

A rendelettel szintén élesedik a központi ügyeleti rendszer módosítása: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szervezi ezt Budapesten kívül. A rendelet szerint az OMSZ a háziorvosi, házi gyermekorvosi részvételével működő ügyeletet hétköznap 16:00–22:00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 08:00–14:00 óráig biztosítja. A területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi, házi gyermekorvosi szolgálatban dolgozó háziorvos, házi gyermekorvos az ügyeleti szolgálatban havonta legfeljebb kétszer részt kell, hogy vegyen. Az ügyelet helyszíne az OMSZ által a járás területén megjelölt ügyeleti helyszín. Az OMSZ által biztosított háziorvosi ügyelet hétköznap 22:00–08:00 óráig, hétvégén és ünnepnap 14:00–08:00 óráig tart.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A december 30-án megjelent rendeletekből viszont hiányzik az a korábban belengetett terv, hogy a magánellátásban dolgozó orvosoknak kötelező jelleggel havi 20 órában a közellátásban is dolgozniuk kell, csak így tarthatnák meg működési engedélyüket. Szintén nem szerepel az a szabályozás, miszerint júliustól a szolgáltató esetlegesen 20 százalékkal csökkentheti az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló orvos és szakdolgozók alapilletményét, ha a teljesítménye nem éri el a kívánt követelményeket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm