A tragikus hírt a NASCAR-verseny szervezői erősítették meg, röviddel azután, hogy a pilóta kórházba került.
Párja unszolására kereste fel az orvosát a TNT-ből ismert Inti, amikor kiderült, nagy a baj. Szívkatéterezést hajtottak végre rajta, és élete végéig gyógyszereket kell szednie.
Friss hírek érkeztek a TNT-ből ismert Zuber Krisztiánról, azaz Intiről. A Borsnak most elmondta, nemrégiben újult ki gyermekkori szívbetegsége, napokig a Honvédkórházban feküdt, ahol számos kivizsgáláson esett át.
Inti elárulta, párja, Sáfrány Emese unszolására kereste fel az orvosát, amikor kiderült a baj. Szívkatéterezést hajtottak végre rajta, és élete végéig gyógyszereket kell szednie. Ma már jobban van, és elhagyhatta a kórházat, sőt, már színpadra is állt azóta.
Szerencsére minden rendben és nem romlott azóta az állapotom. Nem is javult sajnos. Valószínűleg sosem leszek már olyan, mint újkoromban, nem fogok teljesen meggyógyulni. Ennek ellenére szerencsére járunk fellépni, zenélünk, persze már egy sokkal nyugodtabb módon, mint korábban. A doki is azt mondta, hogy minden rendben van, szóval nem félek. Nyilván oda kell figyelnem magamra, hogy minden rendben legyen, de ez szerintem egyértelmű
- mesélte a zenész, akinek a kórházba kerülése előtt súlyosbodtak a panaszat. Hamar elfáradt, nehezen kapott levegőt, de először azt hitték, ez csak a dohányzásról való leszokás miatt van. Azonban az orvos azonnal beküldte a kórházba.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








