Téves riasztás miatt állt a parkolás a Széchenyi téren, de két másik nagykanizsai helyszínen találtak azbesztet.
Akár már januárban elindulhat az új ügyeleti rendszer, melyben a háziorvosokat a mentősök segítik azzal, hogy ők vonulnak ki a betegekhez elsődlegesen – írja a Népszava.
Az új ügyeleti rendszert Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből indulva terjesztik ki az országra januártól, és már egy éve tesztelik Hajdú-Biharban. Nyáron a Belügyminisztérium már fel is mérte, hogy hová lehetne telepíteni az új járási, központi ügyeleteket. A rendszer lényege, hogy a munkaidőn kívüli hívások az Országos Mentőszolgálat központi diszpécser szolgálatára futnak be. Itt alapos kikérdezés után döntenek arról, küldjenek-e mentőt, ügyeleti pontra irányítsák a beteget, vagy egy mentőtiszt menjen ki hozzá. Minden járásközpontban lesz egy orvos és azon kívül kialakítanak sürgősségi pontokat, ahol mentőtiszt, vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadja az ellátásra szorulókat. Az eddigi tesztelés során a rendszer gyenge pontja, hogy tudnak-e elég szakembert biztosítani az ellátáshoz.
Mivel az eddigi tapasztalatok szerint hétköznap 22 óráig az ügyeleteket felkereső betegeknek általános jellegű panaszaik vannak, 22 óra után viszont főleg akut panaszokkal érkeznek, akiknek sürgős ellátásra lehet szüksége. Ennek megfelelően az a terv, hogy az országos bevezetéskor 22 óráig a háziorvosok kapnak nagyobb szerepet az ügyeleti betegellátásban, 22 óra után pedig a mentőszolgálat veszi majd át a feladatot.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







