9 °C Budapest
Young man is struggling to stay on sea surface drowning water

Ketten is vízbefulladtak a hétvégén: a vízimentők ezt tanácsolják a fürdőzőknek, horgászóknak

2022. augusztus 7. 19:15

Két ember is vízbe fulladt szombaton - derült ki az RTL Híradó riportjából. A fulladás valós veszély, még a jó úszók számára is! Tavaly csak a Balatonba 16 ember fulladt bele, és 410 fürdőzőt kellett kimentenie a vízirendőröknek a magyar tengerből. Csak a tegnapi napon 11 embert kellett kimenteni a Balatonból is, akiket a vihar sodort veszélybe.

Most hétvégén egy 19 éves fiú Makónál a Marosba, egy 65 éves férfi pedig Tiszapüspökinél a Tiszába fulladt. A fiatal fiú az édesapjával és testvérével gyalogolt a folyóban egy homokpadon, amikor elsüllyedt a vízben. Az idős férfi a barátaival csónakból horgászott, amikor beleugrott a folyóba felfrissülni. Pillanatok alatt elnyelte a víz.

A fulladás világszerte jelentős közegészségügyi kockázat, hiszen a véletlen baleset következtében történt halálozásoknak 7 százalékát teszi ki, így a harmadik leggyakoribbnak számít - ahogy arról korábban beszámoltunk. Európai viszonylatban Magyarországon még egészen jól állunk: az utolsó elérhető, 2019-es adatok szerint a 100 ezer főre jutó vízbefulást tekintve az EU-átlag 1,14, Magyarországon 1,36. Míg például Ukrajnában 7,8, Lettországban 6,39, Litvániában 6,02, Görögországban 3,61 és Romániában 3,28.

Vannak persze olyan országok is bőven, ahol még kevesebb a 100 ezer lakosra jutó fulladások éves mutatója: Németországban csak 0,55, Dániában 0,54, Luxemburgban 0,5, Hollandiában 0,47 és az Egyesült Királyságban 0,45 volt ez a ráta 2019-ben.

A vízimentők tanácsai a tragédiák megelőzéséhez

A vízbefulladások megelőzhetők, ha odafigyelünk pár alapvető szabályra, melyeket nem lehet elégszer elmondani, átgondolni. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának tanácsai szerint ki nem tud úszni, vagy nem jól úszik, ne menjen a derekánál mélyebb vízbe. A felfújható strandeszközök vagy egy szörfdeszka nem mentik meg veszélyhelyzetben a gyenge úszástudással rendelkezőket. Egy apróság - egy hínár, egy kis gödör, egy kisebb izomgörcs - is elég ahhoz, hogy pánikba essen az illető, hiszen számára nem biztonságos közegben van.

Nagyon gyakori oka a vízbefulladásnak az, hogy valaki pánikba esik. Néha még akkor is előfordul, ha bőven leér a lába a vízben.

A pánikról, és sok már esetről, ahogy a vízen bajbakerülhetünk, bajbakerülteknek segíthetünk, informatív videókat tettek közzé a vízimentők.

Javasolják azt is, hogy a gyengén úszók, úszni nem tudók viseljenek mentőmellényt, vagy úszást segítő mellényt strandoláskor. Nem ciki ilyen eszközben vízbe menni, mint ahogyan az sem, hogy valaki nem tanult meg úszni.

  • Nagyon óvatosan az alkohollal!

A vízbefulladásos esetek egy részénél kiderül, hogy túl sok alkoholt fogyasztott az illető. A tűző napon, a vízben felerősödik az alkohol hatása. Ne menjünk vízbe, ha már kicsit is érezzük magunkon az elfogyasztott ital hatását. Figyeljünk a környezetünkre is: ne engedjünk be olyan rokont, barátot a vízbe, horgászcsónakba, kenuba, aki alkohol hatása alatt van.

  • Tele hassal nem szabad vízbe menni!

Egy kiadós ebéd vagy villásreggeli után várjunk legalább két órát, míg vízbe megyünk. Sokan lesznek rosszul azért, mert tele hassal mennek be fürdeni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

  • Felhevült testtel nem szabad vízbe menni!

Sokszor halljuk, hogy ezt mindenki tudja. Mégis rendszeresen kerülnek bajba emiatt az emberek. Minden esetben be kell mosakodni, lemosni a felsőtestünket, karunkat, arcunkat, mielőtt bemegyünk a vízbe. Különösen fontos figyelni, ha SUP-ozik, vízibiciklizik az ember. Akkor is hűtsük le pár percenként magunkat, ha nem akarunk vízbe ugrani ezekről az eszközökről, hiszen be is eshetünk, ami akár életveszélyes is lehet.

  • Gyermeket nem hagyunk egyedül!

Gyermeket nem szabad egyedül hagyni, még sekély vízben sem. Akkor sem, ha van rajta valamilyen mentőeszköz. Jók a felfújható eszközök (karúszó, úszógumi), de még jobb ha a gyermek súlyának, alkatának megfelelő mentőmellényt, úszást segítő mellényt adunk rájuk a strandoláshoz. Hamar megszokják a gyermekek ezeket az eszközöket, és nagyobb biztonságot adnak, mint a felfújható eszközök, hiszen azok könnyen lecsúszhatnak a gyerekről, vagy kilyukadhatnak, leereszthetnek. Nagy örömmel látjuk, hogy egyre több szülő adja rá a gyermekére a mentőmellényt még a kicsik számára kialakított lidós partszakaszokon is.

  • Viselj mentőmellényt!

Sportoláskor is fontos a mentőeszközök használata. Sőt, mi azt mondjuk, elengedhetetlen, hogy viseljünk valamilyen fajta eszközt ami fenn tart, segít a vizen lebegésben. Bárkinél, főleg idősebbeknél, adódhat olyan váratlan belgyógyászati, kardiológiai probléma vagy izomgörcs, aminek következtében nem tudnak kievezni a partra.

Előfordul az is, hogy valaki nem készül fel arra, hogy megerősödik a szél, nem néz fel az égre mielőtt vízreszállna, illetve sportolás közben sem. Számtalanszor segítettünk olyanoknak, akiket elsodort a parttól a szél, folyókon a sodrás. Ők akkor tehetnek a legtöbbet magukért, ha még vízreszállás előtt tájékozódnak, és viselik a mentőmellényt. (Az időjárás felől való tájékozódásban sokat segítenek az okostelefon applikációk, weboldalak vagy a négy nagy tavunkon a viharjelzési rendszer.)

  • Sup-on is viselj mentőmellényt

Létezik egy újfajta, magyar fejlesztésű úszást segítő eszköz. A Sealbulance egy övként viselhető új eszköz, melyet a kioldózsinór meghúzásával aktiválhatunk. Az övben rögzített ballon az aktiválást követően felfújódik és körbeöleli annak viselőjét. Azoknak ajánljuk, akik rendszeresen úsznak, és felkészültnek érzik magukat arra, hogy meghúzzák a zsinórt, ha például elfáradnak vagy begörcsöl a lábuk. A Sealbulance plusz segítség az úszáshoz, segíti a lebegést. Kizárólag vízbiztos úszástudással rendelkező, jó egészségi állapotban lévőknek ajánljuk.

  • Tedd a mobilodat vízálló tokba!

Ha horgászni, evezni indulunk mindenképp legyen nálunk mobiltelefon (feltöltve!), vízálló tokban, nyakba vagy vállra akasztva. Olyan tokot vásároljunk, amiből nem kell kivenni a telefont, ha segítséget akarunk hívni. A Balatonra érkezőknek, az ott élőknek azt javasolják, mindenképp töltsék le a segélyhívó applikációt, a BaltonHelpet. Ezen keresztül gyorsabban tudnak segítséget kérni, mint egy telefonhívással, hiszen mentésirányítási központunk pontosan látja, hogy honnan érkezik a segélyhívás.

  • Ugrálni csak nagy elővigyázatosággal szabad!

A magyarországi élővizek nem átlátszóak, és a biztonságos vízbeugráshoz elengedhetetlenül fontos tudni, hogy elég mély-e a víz, nincs-e a mederben olyan akadály, ami komoly sérülést okoz. Szinte minden évben történik végzetes vagy életre szóló bénulásos baleset amiatt, hogy sekély vízbe ugrik be valaki. Mielőtt ugrálni kezdünk, mindenképp ellenőrizzük le, hogy milyen mély a víz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Több ezer magyar szülő rontja el így a gyerekét: vigyázz, nehogy elkövesd ezt a hibát

Mi, magyarok nem vagyunk a toppon, ha pénzügyi tudatosságról van szó, pedig fontos lenne, hogy jó példával járjunk gyermekeink előtt is.

Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. október 5. szerda
Aurél
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?