Health care and medical concept

Nyakunkon az egészségügyi vész: ide menekül a legtöbb tehetős magyar beteg

2021. szeptember 15. 16:29

Egyes orvosi szakterületeken szinte megkerülhetetlen, máshol alig vesszük igénybe a magánegészségügyi szolgáltatásokat –  egy új kutatásból pontosan kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája. Miközben a magánellátások költsége a többség számára kifejezetten megterhelő, egyelőre nagyon kevesen élnek csak az egészségbiztosítások és egyéb konstrukciók lehetőségével. A kutatás szerint azonban ebben is pozitív fordulatot hozhat a pandémia.

Az aktív korú (20-65 éves) hazai internetezők 60 százaléka igénybe vette már a magánegészségügy szolgáltatásait, 13%-uk ráadásul új belépő volt az elmúlt évben. A magánegészségügy egyre erősödő népszerűségéhez így nem férhet kétség, az NN Biztosító kutatásából emellett egyértelműen kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája is.

Az első hely vitathatatlanul a fogászaté: a magánegészségügy ügyfelei közül 94% nyilatkozott úgy, hogy járt már magánfogorvosnál, egyharmaduk az elmúlt egy év során is. A második helyen a nőgyógyászat/szülészet áll 50%-os aránnyal, amit a bőrgyógyászat követ harmadikként. A megkérdezett területek közül a legritkábban igénybe vett szolgáltatási területnek a reumatológia, a neurológia és a dietetika számít.

A toplista itt is tanulságos: jelentős előnnyel az általános sebészet (43%) vezet a nőgyógyászat (17%) és a szemészet (14%) előtt. A több napos beavatkozások terén az ortopédia (26%), a fül-orr-gégészet (24%) és a nőgyógyászat (23%) alkotja az élmezőnyt.

A válaszok alapján legtöbben a betegközpontúság és a nagyobb bizalom miatt döntöttek magánszolgáltatók mellett.

A jövőben azonban ennél is többen, a kutatásban résztvevők 29%-a venne igénybe magánellátásban műtéti beavatkozást. A műtéti ellátás finanszírozása azonban közel minden második páciens (44%) számára anyagilag megterhelő volt.

Bár egyelőre csak kevesen aknázzák ki az egészségbiztosítások kínálta előnyöket a magánegészségügyi szolgáltatások finanszírozásában, erőteljes az igény a teljes családot lefedő védelem iránt. Az ügyfelek világos elvárása, hogy olyan komplex biztosítási megoldást kapjanak, amely egyben fedezi a magánellátással kapcsolatos kiadásokat a teljes család számára. 

– fogalmazott Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Miközben a kutatás szerint a magánegészségügyi ellátás a magyarok többsége számára jelentős anyagi terhet jelent, a kezeléseket a döntő többség még mindig saját zsebből fizeti. Ettől függetlenül, hogy 54% jelezte, tisztában van vele, hogy az előre fizetett egészségbiztosítás alkalmas a tervezett vagy épp váratlan egészségügyi kiadások fedezésére.

A megkérdezettek 12%-a már el is gondolkozott azon, hogy kötne egészségbiztosítást, vagy ilyen kiegészítőt tenne már meglévő biztosításába. Közülük 6% ráadásul új belépő lenne, akinek egyelőre se egészségpénztári tagsága, se külön egészségbiztosítása nincs. A család összes tagjára köthető egészségbiztosítás a potenciális ügyfelek (akik elgondolkoztak már kötésen) 58%-át érdekelné, 15%-ot nagymértékben. Nem meglepő módon ez a kötési hajlandóság a gyerekesek körében magasabb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. szeptember 25. szombat
Eufrozina, Kende
38. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. szeptember 25. 19:29