A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.

Durva és felkavaró történetet közölt a Blikk egy nyolc éve magatehetetlenül fekvő, ápolás alatt álló édesanyáról, akit gyerektartás megfizetésére kötelezett a bíróság.
Az asszonyt volt férje perelte be, csakhogy Katalin mozdulni sem tud egy agyi fertőzés miatt. Édesanyja, Éva ápolja 24 órában. A gyerekek apja vele szemben is végrehajtás kezdeményezett, tőle rokontartás címén követel pénzt. A nagymama és a kómában fekvő anya több mint 400 ezer forint tartozást halmozott fel, ezért bármikor felkeresheti őket a végrehajtó.
A most negyven esztendő Varga Katalin már nyolcadik éve él börtönben a saját testében. Egyik napról a másikra vált pokollá az élete. Előtte szeretetben élt két kisgyermekével, de egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium támadta meg a szervezetét, ekkor éber kómába került.
Ráadásul az nagymama elmondása szerint a gyerekek egyáltalán nem láthatták anyjukat, amióta kómában van, mert apjuk nem engedi nekik. Az egyikük hamarosan nagykorú lesz, a másikuk pedig 17 éves. Bár az apjuk előtte nem élt velük, a tragédia után magához vette őket.
A gyerektartásról szóló bírósági ítélet a lapnak nyilatkozó jogász szerint bár szürreális, mégis jogszerű. Tran Dániel azt mondta: Gyerektartást az a szülő kérhet a másiktól, aki a gyermeket neveli, gondozza. A másik félnek a gyermektartási kötelezettsége minden más kötelezettséget megelőz. Más követeléssel, tartozással ezt nem is lehet veszélyeztetni. Katalin anyja szerint egyébként van remény lánya felépülésére, nemrég tudta meg, hogy egy speciális barcelonai kezelés segíthetne rajta, ám csak akkor, ha a kórház finanszírozná, amit bepereltek. Ugyanis a nagymama szerint nem elég, hogy a lánya elkapott egy fertőzést, egy hétig antibiotikummal sem kezelték utána.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


