Idén februártól akár hetven százalékos TB támogatást is igényelhetünk az új generációs gyógyszerekre, amelyek végeredményben igen látványos fogyást okoznak.
A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának - állapította meg egy ausztrál kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány. Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig ennél is több, ezzel Magyarország rendelkezik a legrosszabb mutatókkal Európában.
A Diabetes Care folyóiratban publikált kutatást a Murdoch Gyermekegészségügyi Kutatóintézet (MCRI) és a Queenslandi Egyetem vezette. A tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy a túlsúlyos vagy elhízott Covid-19-páciensek esetében annak is nagyobb a valószínűsége, hogy oxigénpótlásra vagy lélegeztetésre szorulnak, szemben az egészséges súlyú betegekkel.
A tanulmány 7244 felnőtt, Covid-19 miatt kórházba került páciens esetét vizsgálta. A betegeket 11 ország 18 kórházában kezelték, 34,8 százalékuk volt túlsúlyos és 30,8 százalékuk elhízott.
Az elemzésből kiderült, hogy az elhízott Covid-19-páciensek gyakrabban szorultak oxigénpótlásra és 73 százalékkal nagyobb valószínűséggel vált szükségessé számukra a gépi lélegeztetés. Hasonló, de enyhébb kimenetelű következményekkel találkoztak a kutatók a túlsúlyos betegeknél is.
Kristy Short, a Queenslandi Egyetem tudósa, a kutatás egyik vezetője emlékeztetett arra, hogy az elhízást számos betegséggel hozzák összefüggésbe, köztük a szív- és érrendszeri, anyagcsere-, légúti problémákkal, valamint a súlyos kimenetelű influenza, a dengue-láz vagy a SARS-CoV-1 eseteivel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Danielle Longmore, az MCRI szakértője hozzáfűzte: eredményeik arra figyelmeztetnek, hogy sürgősen be kell vetni olyan új stratégiákat, amelyekkel kezelni lehet az elhízás összetett társadalmi-gazdasági mozgatórugóit, valamint olyan közpolitikai intézkedéseket, mint például a gyorsételek reklámozásának korlátozása.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








