A cég a márciusban zárult negyedik negyedévben 21,6 milliárd dolláros csoportszintű árbevételt ért el.
Csak dolgozóinak 10 százalékát tudja megtartani egy budapesti vendéglátós, miközben németországi étterméből nem kellett elküldenie senkit Egy másik magyar éttermes arról beszélt, hogy franciaországi vállalkozását 10 ezer euróval támogatja a francia állam.
Budapesti és külföldi vendéglátósokkal készített interjút a koronavírus alatti működésükről az RTL Klub Fókusz című műsora. Kiss Attila budapesti üzemeltető elmondása szerint száz emberből tízet tudott megtartani, ugyanakkor Berlinben is üzemeltet egy vendéglátóhelyet, ahonnan szinte senkit nem kellett elküldenie.
Mint mondta, Németországban a korlátozások bejelentése után pár nappal már a vállalkozók számláján volt az állami támogatás, míg Magyarországon jóval később jelentették be, hogy egyáltalán hogyan támogatnák a vendéglátósokat.
A Las Vegan's tulajdonosai elmondták, hogy egyelőre azzal küzdenek, hogy legalább nullára ki tudjanak jönni, profitot csak nyártól vagy ősztől remélnek.
Több éve üzemeltet egy franciaországi éttermet Horváth Zoltán, a járvány alatt viszont legtöbb dolgozója az ételkiszállításban segít. Közölte, hogy a francia állam az összes vendéglátó egységet egységesen havonta tízezer euróval támogatja függetlenül a forgalmuktól. Magyarországon a bezárni kényszerült vendéglátósok ágazati bértámogatásra jogosultak. A dolgozók járvány előtti bruttó bérének 50 százalékára nyújt az állam támogatást. Ez havonta legfeljebb bruttó 251 500 forint lehet.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








