Magyarország a V4-eken belül inkább középszerű teljesítményt nyújt, az uniós átlaghoz képest pedig továbbra is strukturális korlátokkal küzdő, felzárkózó gazdaság.
Vajon mit hozhat a vállalkozások gazdálkodásában a 2021-es esztendő? Erre a kérdésre kereste a választ a Deloitte csaknem 600 pénzügyi szakemberrel készített közép-európai CFO felmérése. A tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a COVID-19 járvány okozta folyamatos bizonytalanság miatt a pénzügyi vezetők aggodalma még mindig nő ugyan, ám bizonyos területeken már stabilitásra számítanak és bizakodva tekintenek a jövőbe.
A gazdasági kilátásokat illetően a pénzügyi vezetők egyre borúlátóbbak: a régiós szakemberek 60 százaléka szerint a GDP növekedése 2021-ben nem lesz nagyobb 1,5 százalékosnál, míg tavaly mindössze 36 százalékuk vallotta ugyanezt. Emellett 4 százalékkal csökkent azok aránya is, akik 2,5 százalékosnál nagyobb GDP növekedést jósolnak. Érdekes megállapítás, hogy a kifejezetten optimista, azaz 3,5 százaléknál is nagyobb gazdasági növekedéssel számolók tábora 7 százalékkal bővült a korábbi évhez képest.
A magyar pénzügyi szakemberek inkább pesszimisták a gazdaság idei teljesítményét illetően. 70 százalékuk arra számít, hogy 2,5 százaléknál nem lesz nagyobb a GDP növekedés. E táboron belül különösen magas, 43 százalékos azoknak az aránya, akik kevesebb, mint 0,5 százalékos emelkedést várnak.
2020-hoz képest jóval több pénzügyi vezető számít a munkanélküliségi növekedésére, hiszen arányuk tavalyhoz képest 32 százalékponttal 68 százalékra nőtt, ami nem sokkal kisebb az uniós tagállamokban mért 71 százaléktól. Magyarországon e területen valamivel jobbak a kilátások. Nálunk a pénzügyi szakértők 63 százaléka számít a munkanélküliség emelkedésére.
CFO-k 62 százaléka szerint nőni fog a fogyasztói árindex (CPI) az idei évben. Érdekes megfigyelés, hogy három országban magasabb inflációra számítanak - Lengyelország (4,3%), Magyarország (3,7%), Románia (3,3%).
Csökkenő kereslet, javuló pénzügyi helyzet
2021-ben a pénzügyi vezetők számára az egyik legnagyobb kihívás a külföldi (40 százalék számít erre) és a hazai (52 százalék gondolja így) kereslet csökkenése. Ez igen nagy ugrás a tavalyi adatokhoz képest, amikor a külföldi, illetve hazai keresletcsökkenés 26, illetve 27 százalékon állt. Mérséklődnek viszont a képzett munkaerő hiányával kapcsolatos aggodalmak: 16 százalékponttal 33 százalékra esett vissza azok aránya, akik tartanak ettől. A következő év pénzügyi kilátásaival kapcsolatban bizakodó a hangulat.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- emelte ki Láng Bálint, a Deloitte Magyarország CFO programjának vezetője.
Az uniós tagállamok pénzügyi vezetőinél (48%) és az eurozónában (45%) hasonló mértékű optimizmus tapasztalható. Cégük működését a pénzügyi vezetők továbbra is saját erőből (49%) és a banki kölcsönökből (43%) szeretnék finanszírozni. Magyarországon még eltökéltebbek, hiszen a CFO-k 53-53 százaléka tette le a voksát a két forrás mellett. Érdekes, hogy nem volt olyan finanszírozási forrás, amelyet a pénzügyi vezetők túlnyomó többsége "kedvezőnek" értékelt volna, vagy olyan, amelyet 30 százaléknál többen tekintettek volna "kerülendőnek". A vállalati hitelek (47%) és a tőke finanszírozás (53%) kapták a legtöbb "semleges" értékelést.
"A tavalyi jelentéshez hasonlóan idén is azt látjuk, hogy a Covid-19 világjárvány okozta folyamatos bizonytalanság továbbra is befolyásolja a pénzügyi vezetők idei terveit. Ez a jelenség azonban nem feltétlenül van nagy hatással a CFO Bizalmi Indexre, amely jelenleg 10 százalékon áll a tavalyi 9 százalékhoz képest. Noha ez még mindig távol van a járvány előtti eredménytől, várható volt, hiszen a 2021-es év sem lesz kevésbé kiszámíthatatlan. A széleskörű bizonytalanság közepette a pénzügyi vezetők ismét saját vállalatukra összpontosítják majd figyelmüket, ami összhangban van azokkal a válaszokkal, amelyek szerint a következő évben a felvásárláson keresztüli költségcsökkentésre és terjeszkedésre fognak fókuszálni" - összegezte a felmérés tanulságait Póczak Ferenc, a Deloitte Közép-európai CFO programjának vezetője.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







