2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
80 oldalon át részletezi a kiszivárgott oltási terv, hogyan oltanák be a magyar lakosságot. Majdnem 3 millióan valamelyik kiemelt kockázatú csoportba tartoznak, míg a 18 év feletti lakosságból 4,4 millióan egyikbe sem sorolhatóak. Az első két érintetti kör 78 százaléka kaphatta meg az oltást.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közölt oltási sorrend részletesebb változatát szerezte meg a 444.hu. Ebből kiderült, hogy a tegnap reggelig lezárult első két oltási körben potenciálisan 319 ezer magyar érintett, ebből 250 ezren kapták meg már az első oltást, ami 78 százalékos arányt jelent.
Müller Cecília tisztifőorvos heti közlése szerint az egészségügyben 90 százalékos volt az oltási arány, így az idős- és szociális otthonok lakóira, dolgozóira 64 százalékos arány jön ki. A 60 év felettieket érintő harmadik kör tegnap reggel indult a 89 év felettiek oltásával, csaknem 15 ezren kapták meg a a vakcinát közülük. Az oltási sorrend, és az érintett csoportok létszáma így néz ki:
- Egészségügyi és egészségügyben dolgozók (172 600 fő)
- Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek (146 483 fő)
- A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek. A 60 éven felüli krónikus betegség(ek)ben szenvedők. A 90. életévét betöltöttekkel kezdődik az oltás, majd lefelé következnek az életkori kategóriák, majd a 60-65 év közötti, krónikus betegségi körbe nem tartozók következnek (1 756 528 fő)
- A rend- és honvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, a védekezésben résztvevők, az Operatív Törzs, a diplomáciai testületek, az állami vezetők, valamint a nemzetközi kötelezettségeket teljesítők. (Rendvédelmi szervek: 83 000 fő, honvédelmi szervek: 25 155 fő, a védekezésben résztvevő nem egészségügyi vagy egészségügyben dolgozók (pl. az Operatív Törzs, a diplomáciai testületek, az állami vezetők, valamint a nemzetközi kötelezettségeket teljesítők): kb. 1000 fő)
- A közigazgatási szervek azon tisztviselői, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek az ügyfelekkel (277 200 fő)
- 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek (470 928 fő)
- Kritikus infrastruktúrában dolgozók (405 érintett üzem, 31 000 fő)
- 18-59 évesek, akik a fenti csoportokba nem tartoznak (4 380 000 fő)
Tehát majd' 3 millióan tartoznak valamelyik kiemelt kockázatú, csaknem 4,4 millióan vannak a kiemelt kockázattal nem rendelkező 18-59 évesek. A táblázatban látható kritikus infrastruktúrában dolgozók közé például a közművek, az agrárgazdasági szektor és a közlekedés is beletartozik. Aki nem oltatja be magát akkor, amikor az ő csoportja van soron, később is kaphat vakcinát, ha éppen rendelkezésre áll. Számos kormányzati nyilatkozat alapján az oltáshoz regisztrálni kell, amit bárki megtehet a vakcinainfo.gov.hu oldalon, a 60 év felettiek pedig postán is megtehetnek.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







