18 °C Budapest

A forgóeszköz menedzsment most fontosabb, mint bármikor

2021. február 4. 13:00

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy komoly kihívások elé állította a tavalyi év a magyar vállalatokat: alig ocsúdtunk fel a tavaszi lezárásból, egy viszonylag nyugodt nyár után ősszel ismét felfutott a járvány. A cégeknek szembesülnie kellett azzal, hogy most jó ideig semmi nem lesz olyan, mint a koronavírus megjelenése előtt.

A válságos időkben kiemelt szerepe van annak, hogy egy vállalkozás miképp tudja megteremteni a biztonságos működés kereteit. A hatékony forgóeszköz menedzsment pedig a stabil működés egyik fontos pillére; célja, hogy olyan megoldásokat találjunk, melyek révén a napi működés kapcsán lekötött forrásokat csökkenteni, optimalizálni tudjuk.

A válságüzemmódban működő hazai vállalatoknak egy még soha nem tapasztalt helyzetben kellett gyorsan és helyesen reagálniuk. Néhány ágazatot elkerült a válság negatív hatása, a mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a keresleti sokknak kitett, illetve ellátási nehézségekkel szembesülő szektorok. Bár Magyarországon komoly készlethiány nem volt az alapvető élelmiszerekből, de a különböző elektronikai gyáraknak például komoly fejtörést okozott, hogy a koronavírus miatt időszakosan nem jutottak elég alapanyaghoz. Sőt, a különféle félvezetők és egyéb alkatrészek hiánya miatt Európa több nagy autógyára is átmenetileg csökkentette a gyártást. Amint pedig a nagy üzemek visszafogják a termelést, az kihat a teljes beszállítói láncra és logisztikai szolgáltatókra is.

A lezárások és a válság merőben új helyzetet teremtett, minden vállalkozásnak át kellett gondolnia, miként vészeli át a nehéz időket. Nyilván azok jártak a legjobban, akiknek volt némi tartaléka, folyamatban lévő megrendelése, illetve akik nem szembesültek a kereslet drasztikus csökkenésével. A válságot sokféleképpen próbálták, próbálják megoldani a vállalkozások: ebben az új helyzetben például sokan kényszerültek a költségek racionalizálására. Ez a legrosszabb esetben leépítésekhez vezetett, de sok vállalat költözött el addigi bérleményéből egy olcsóbba, mások pedig egy új, a válságnak kevésbé kitett üzletág beindításával, új értékesítési csatornák kialakításával igyekeztek enyhíteni a károkon.

Annyi biztos, hogy nagyon összetett feladatot kaptak a cégvezetők a járvány kitörésekor, szektortól függetlenül is: a helyzet változása a napi üzletmenetet, a cégek pénzügyeit - ezen belül különösen a forgóeszköz finanszírozási igényeket - jelentősen érintette.

Természetesen egy ilyen helyzetben a megfelelő, a vállalkozás egyedi jellemzőihez illeszkedő banki finanszírozás rendelkezésre állása kiemelten fontos. Ehhez jöhetnek kapóra az államilag támogatott konstrukciók, mint például az NHP Hajrá! Program és az EXIM Kárenyhítő Hitelprogramja. E kamattámogatott konstrukciók iránt az érdeklődés jelentősnek bizonyult a 2020-as évben.

Okosan a forgóeszközökkel!

A válságos időkben kiemelten fontos, hogy egy vállalkozás hogyan tudja optimalizálni forgóeszközeit. Hiszen most minden fillér számít, nem lehet megengedni, hogy olyan eszköz, vagyon maradjon a cégünknél, ami nem termel hasznot - sőt, még pénzt is visz el. A jelentős értékű beruházások kapcsán természetes, hogy megtérülési számításokat végzünk, különböző alternatívákat elemzünk. Indokolt ugyanakkor, hogy cégünk pénzeszközeinek, illetve vevő-, szállító- és készlet állományának alakulását is hasonló alapos vizsgálatoknak vessük alá. Érdemes szakértő segítségével átvilágítani és optimalizáltatni cégünk forgóeszköz gazdálkodását, megtalálni a vállalkozás paramétereihez leginkább passzoló megoldásokat, szolgáltatásokat.

Somlai Gergely, az UniCredit Bank Global Transaction Banking területének vezetője szerint a forgóeszköz menedzsment és -optimalizálás minden cég, így minden szektor számára elkerülhetetlen, ugyanakkor jelentős megtérüléssel kecsegtető feladat. Természetesen vannak ágazatok, amelyekben ezeknek hangsúlyosabb szerepe van, ahol például a piac működése rövid szállítói határidők mellett, hosszú vevői fizetési határidőket vár el, vagy éven belül jelentős szezonalitás figyelhető meg, miközben a kellő rugalmasság biztosításához jelentős készletállományt szükséges tartani. Ilyen szektorokra egyértelmű példa a gépipar, elektronikai cikkek ipara, bizonyos kereskedelmi ágazatok.

Az UniCredit Bank azt tapasztalja, hogy az elmúlt években egyértelmű trenddé vált a globális és nagyvállalatok körében a tudatos forgóeszköz optimalizálás; szerepe folyamatosan nő és gyűrűzik le a kisebb méretű cégek körébe is. A pandémia következtében a tudatos forgóeszköz menedzsment ugyanakkor sürgető kényszerként jelent meg már a KKV-k körében is, így a járvány drasztikusan felgyorsította a fejlődést és a tudatosság növekedését ezen a területen is.

A vírushelyzethez kapcsolódóan banki oldalról eltérő hatásokkal találkoztak: volt, akinek jelentősen felhalmozódott a készletállománya, némelyek beszerzési problémákkal küzdöttek, esetleg termékeik vagy szolgáltatásaik iránt a kereslet átmenetileg, drasztikusan csökkent, de olyan partnerekkel is találkoztak, akik terméke iránt jelentősen megnőtt a kereslet. Emellett nagyon sok esetben érdemben változtak a vevői- és szállítói fizetési határidők.

Egy dolog egyértelműen megállapítható: függetlenül attól, hogy a pandémia negatív vagy esetleg pozitív hatást gyakorol-e a cég működésére, a forgóeszköz menedzsmentre minden esetben jelentős figyelmet kell fordítani.

De mi az a forgóeszköz optimalizálás, és mi a jelentősége?

Vegyünk egy gyártással foglalkozó céget és egy nagyon leegyszerűsített példát, amin keresztül könnyen bemutatható, mit jelent a forgóeszköz optimalizálás. A cég ahhoz, hogy előállítsa a termékét, alapanyagot vásárol a szállítójától, aminek az ellenértékét a szállításkor azonnal köteles kifizetni. A cég az alapanyagból a készterméket egy 30 napos gyártási ciklus során állítja elő, melyet követően azt azonnal értékesíti és leszállítja a vevője számára, aki a késztermék ellenértékét 90. napra fizeti ki a cégnek. A fenti példa azt jelenti a cég számára, hogy a termék előállítása és értékesítése kapcsán 120 napig kell forrást lekötnie - magyarázta Somlai Gergely.

"A forgóeszköz optimalizálás célja olyan megoldás, melynek révén ezt az időszakot rövidíteni, a forgóeszköz finanszírozása kapcsán lekötött forrásokat pedig csökkenteni, azaz optimalizálni tudjuk. A példánál maradva, ha az említett cég például a bankja bevonásával fizetési biztosítékot nyújt a szállítója számára, várhatóan a szállítói fizetési határidő az azonnali fizetésről 30 napra kitolható. Továbbá a cég megállapodhat a bankjával a vevőkkel szembeni követeléseinek faktorálásáról, ami lehetővé teszi, hogy a szállítást követő 10 napon belül a termék ellenértékét megkaphassa. E megoldások révén a cégnek a korábbi 120 nap helyett csupán 10 napig szükséges forrást lekötnie az adott termék előállítása, illetve értékesítése kapcsán" - tette hozzá a szakértő.

A forgóeszköz optimalizálás egy cég üzleti működésének lényeges eleme: lehetővé teszi, hogy a cég a napi működéséhez szükséges forrásokat csökkentse.

Emellett a hatékony forgóeszköz menedzsment versenytényezővé is válik: a cég minél kedvezőbb, a működéséhez illeszkedő forgóeszköz menedzsment megoldásokkal rendelkezik, annál jobb feltételeket tud kínálni partnereinek is, ami további üzleti lehetőségeket eredményezhet. Erre a legegyszerűbb példa, hogy ha a cég hatékonyan menedzseli forgóeszközeit és a megfelelő banki megoldásoknak köszönhetően kellő likviditással és flexibilitással rendelkezik, akkor vevői számára akár hosszabb fizetési határidőket is biztosíthat, ami legtöbb esetben kiemelt szempont egy szállító kiválasztási folyamatában. Végül, de nem utolsó sorban a hatékony forgóeszköz menedzsment csökkentheti a vállalkozások finanszírozási költségeit is, ami pozitív hatással van a nyereségességre.

Somlai Gergely hozzátette: tekintettel a növekvő igényekre, az UniCredit Bankon belül egy külön forgóeszköz finanszírozási specialistákból álló csapatot alakítottak ki, akiknek feladata, hogy a vállalati partnerek bevonásával átfogó forgóeszköz-finanszírozási elemzést végezzenek, és az eredmények ismeretében a vállalat egyedi igényeihez illeszkedő, több banki és esetleg biztosítási termék kombinációjából álló forgóeszköz optimalizálási, finanszírozási és akár kockázatcsökkentő megoldást alakítsanak ki.

Támogatott tartalom! A cikksorozat megjelenését az UniCredit Bank támogatta.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem