5 °C Budapest

Súlyos árat fizetünk az új egészségügyi törvényért: eltűnhetnek a kisebb praxisok

2020. november 5. 15:34

Az október 6-án elfogadott, és két hét múlva hatályba lépő, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló új jogszabály elfogadása óta lázban tartja az egészségügyet. A törvény fókuszában az orvosi bérrendezés, valamint a hálapénz kivezetése áll, az érdekeltekre azonban jobban hatással van két másik részlet, a vezényelhetőség, valamint az állami és magán egészségügy szétválasztásának törekvése. A témában most szakértők szólaltak meg. 

Straub Fanni, a Foglaljorvost.hu alapító vezetője, a jogszabály elfogadása óta kerekasztal-beszélgetéseket szervez az érintettek részvételével. Mivel a magánegészségügy az utóbbi évtizedekben túlnőtt a budapesti nőgyógyász és vidéki fogorvos dimenzióján, ezért most nagyobb szereplőket szólaltatta meg. Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, a Róbert Károly Magánkórház volt operatív igazgatója, a jelenlegi magánegészségügyi piac kapcsán elmondta, egy évtized alatt az igénybevétel átalakult, ma már szélesebb társadalmi rétegek vásárolnak privát szolgáltatásokat. A kereslet emelkedésével, a kínálat is növekedett a privát praxisok számában, de ez is elsősorban Budapesten jellemző. A vidéki piac jóval kisebb, meglátása szerint a komplex szolgáltatók a jövőben is a fővárosra fognak koncentrálódni. A jövő orvosgenerációjában látja azt az erőt, mely a változás folyamatát generálni fogja, mindemellett a piaci szereplők a méretgazdaságosság alapján fognak elrendeződni a következő években, egyértelműen a közepes és nagy szereplők javára. 

Jöhet a kisebb magánrendelők felvásárlása

Leitner György, az Affidea vezérigazgatója és a Primus Egyesület elnöke, 5 év távlatában látja azt az elmozdulást, ami a privát egészségügyet jellemzi, az egész iparág láthatóbbá vált, már nem csak a hosszú várakozási időt elkerülendő választják a privát praxisokat a páciensek, a szolgáltatók komplex kínálattal vannak jelen. A piac fejlődött, elindult a törvényszerű koncentráció, új befektetők jelentek meg, meglévő magánintézmények pedig bővültek, mára 3-5 erős és aktív szereplő vezeti a magán-egészségügyi szolgáltatók piacát. Törvényszerűnek látja a vidék előrelépését, a hálózatosodást prognosztizálja, mert ahogy a szolgáltatóknak ebben áll hosszú távú piacuk, az egészségbiztosítók is ezt szorgalmazzák.

Egy új egyensúlyi helyzet jellemzi várakozását, előrejelzése alapján a most 350 milliárdos magánegészségügyi piacon a felvásárlások és a kisebb rendelők megszűnései után a nagy magánklinikáknál összpontosul majd a piac több mint fele. 

Eljött az országos hálózatok ideje a magánegészségügyben

Karli Péter, tranzakciós szakértő, a Heal Partners Kft. tulajdonos ügyvezetője, a tavalyi évet tekinti az utolsó békeévnek, addig töretlenül jellemző volt, hogy a legnagyobb szolgáltatók folyamatosan 20% körüli növekedést tudtak produkálni, jóval a piac átlaga felett, de a 2020-as év a koronavírus-járványtól függetlenül trendfordító év lett volna. A konszolidációt, felvásárlási mozgásokat illetően vidék és Budapest versenyében úgy látja, a főváros már nem ad jelentős potenciált a növekedésre, adekvát az országos hálózatok létrejötte. De ez olvasható ki más kelet-európiai magánegészségügyi piaci információk alapján, utalt például a román és legyen magánegészségügy országos hálózatú koncentrációjára.

A jogszabály összeférhetetlenségi kérdései kapcsán a megszólalók egyetértettek az elvekben, ugyanakkor abban is egy véleményen voltak, ez a jelenlegi piaci körülmények és kapacitások alapján nehezen megvalósítható. Ahogy a korábbi kerekasztal-beszélgetések résztvevői további jóslásokba nehezen bocsátkoztak, de véleményüket, izgalmas beszélgetésüket megtekintheti, itt:
Magánegészségügyi kerekasztal-beszélgetés

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem