Nem a javítás ára, hanem az elérhető szakember hiánya aggasztja leginkább a magyarokat egy friss felmérés szerint.
Kambodzsában legkevesebb 628 olyan embert teszteltek koronavírusra, aki közvetlenül érintkezett az országba látogató, később fertőzöttnek bizonyuló magyar külgazdasági és külügyminiszter vezette delegációval, eddig egyikük esetében sem mutatták ki a fertőzést - jelentette a helyi média csütörtökön az egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva.
A délkelet-ázsiai országot eddig szerencsésen elkerülte a koronavírus-járvány, a hatóságok egyetlen halálos áldozatot sem regisztráltak, mindössze 292 fertőzöttet, akik közül 286-an már teljesen felépültek.
Szijjártó Péter keddi egynapos kambodzsai látogatásán több vezető kormányzati tisztségviselővel is tárgyalt, akik elővigyázatosságból karanténba vonultak, miután a magyar miniszternek ázsiai útja következő állomásán, Bangkokban pozitív lett a koronavírus-tesztje.
(Fotó: MTI/Mónus Márton)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







