Hajdúböszörményi oktatási intézményekben több gyermek rosszullétet tapasztalt, miután lárvákkal szennyezett csokimikulást fogyasztottak.
Vajon igaz a közismert mondás: minden nap egy alma az orvost távol tartja? Nos, az biztos, hogy egészéges, de mennyit kell belőle enni, hogy biztosra menjünk? És egyáltalán mennyibe kerül az egészségünk? Mutatjuk a tudnivalókat!
2020 nemcsak a koronavírus, az időjárás szempontjából sem kedvező év, legalábbis azoknak a gazdáknak biztosan nem, akik a gyümölcstermesztésben érdekeltek. Egy jó évjáratban akár 800-900 ezer tonna alma is megteremhet, míg egy rosszabb szezonban 300-400 ezer közt alakul a termés idehaza. A FruitVeB szakemberei szerint 2020-ban az országos mennyiség 300-350 ezer tonna közé várható, amely ha beigazolódik, tízéves összehasonlításban a második legrosszabb eredmény lesz a 2011-es év után, és 15-25%-kal rosszabb a tavalyi évnél.
A NAK tájékoztatása alapján a fajták vonatkozásában elmondható, hogy a Gala és a Golden fajtakörnél a helyzethez mérten jó a termés, míg kifejezetten gyenge a Jonagold, Jonathan és Idared fajtakörnél. A Red Delicious, Pinova, Braeburn, Fuji fajták termése erősen heterogén, általában gyenge. A március végétől jelentkező fagyok nemcsak az almát, de a kajszit, őszibarackot, cseresznyét és körtét is megtizedelték, így nem meglepő, hogy az idén elszenvedett károk miatt igencsak felszaladtak az árak. A gyümölcsök esetében 46%-os a drágulás,
Nem lesz tehát könnyű dolga a családoknak az idei évben. Pedig most - a koronavírus-járvány miatt - minden korosztálynak nagy szüksége lenne erre a tápanyagokban és vitaminokban rendkívül gazdag gyümölcsre. Nem véletlen, hogy az őszi-téli időszakban az orvosok és dietetikusok is töbnnyire javasolják, hogy minél több almát fogyasszunk.
Minden nap egy alma az orvost távol tartja?
Vajon igaz a közismert mondás: minden nap egy alma az orvost távol tartja? Nos, az tény, hogy számos olyan vegyület van benne, amely gyulladáscsökkentő hatású. A nyugati országok leggyakoribb betegségei ugyanis a rossz étrendre vezethetők vissza és jelentős részük gyulladásos betegség. Almát beiktatni az étrendünkbe tehát vitán felül pozitív dolog.
“Kutatások mutatják, hogy az almában lévő vegyületek már rövid távon jótékony hatással vannak a keringésre és csökkentik a vérnyomásunkat már fél órával azután, hogy elfogyasztottuk" - magyarázza Allan Kornberg gyermekorvos, a Táplálkozási Orvosok Szövetsége amerikai irodájának orvosi igazgatója a HuffPost-nak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emellett C-vitamin, a katechin, a floridzin és a klorogénsav mellett az alma gazdag kvercetin nevű antioxidánsban is. Egy alma ráadásul a napi szükséges rostbevitel tizedét is tartalmazza, amely egyrészt hasznos a koleszterinszint csökkentésében, az emésztőrendszer szabályozásában, és szakértők szerint még a rák megelőzésében is. Sőt, a fogyókúra során is hasznos, mert segít, hogy könnyebben lakjunk jól rengeteg kalória bevitele nélkül is.
Na és mi van a gyümölcscukorral?
- fejtette ki a lapnak Karen Ansel dietetikus és táplálkozási szakember, aki szerint a tudatos alma-fogyasztás segít kordában tartani a vércukor-szintünket és az inzulint is könnyebben tudjuk a segítségével felhasználni. (A cukorbetegknek persze oda kell figyelniük a gyümölcs fogyasztására.)
A másik téli slágergyümölcs, a naranccsal való összevetésről a dietetikus azt mondja, az alma rostban gazdagabb, a narancsban viszont több a C-vitamin. Összességében, ha a kettő közül kellene választani, Karen Ansel az almát választaná, mert egyszerűbb elfogyasztani, így gyakrabban nyúlhatunk érte. Kérdés így már csak az, mennyire, és milyen áron lesz idén télen elérhető az alma és a narancs a magyar boltokban.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








