6 °C Budapest

Vírus ide vagy oda, ennek a szektornak még nőttek is a bevételei az első félévben

MTI
2020. szeptember 3. 08:33

Szerény mértékben, 3,5 százalékkal nőtt a biztosítótársaságok díjbevétele az első félévben 2019 azonos időszakához képest, és 613,1 milliárd forintot ért el; a szektor összesített adózott nyeresége 27,1 százalékkal 50,3 milliárd forintra emelkedett - írta a Világgazdaság csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank statisztikái alapján.

Főként a nem életbiztosítási üzletág járult hozzá a bővüléshez, egy év alatt 6 százalékkal, 353,7 milliárd forintra emelkedett díjbevétele. Az életüzletágban viszont csak néhány tizedszázalékos volt a növekedés, a díjbevétel 259,4 milliárd forintot ért el.

A nem életbiztosítási üzletágban 8, illetve 10,5 százalékos bővülés mutatkozott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál és a cascónál. Az utasbiztosításoknál viszont drasztikusan, 44,2 százalékkal visszaesett a díjbevétel, csupán 3,7 milliárdot tett ki, ami egyértelműen a koronavírus-járvány hatásaival magyarázható.

Az életbiztosítási üzletágban kiugró, több mint 18 százalékos növekedés volt a nyugdíjbiztosításoknál, ahol 51,7 milliárd forint díjbevétel keletkezett félév alatt, és 10,9 százalékkal, 109 milliárd forint közelébe ugrott az indexhez vagy befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítások díjbevétele is. A vegyes életbiztosítások 55 milliárdos díjbevétele ezzel szemben 23,8 százalékos visszaesést tükröz éves alapon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?