11 °C Budapest

Kásler Miklós fontos bejelentést tett a receptfelírással kapcsolatban szombat este

MTI
2020. augusztus 29. 21:07

A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon - közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere szombaton.

Kásler Miklós azt írta, hogy a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával az egészségügyi kormányzat tervei szerint ez a rendkívüli intézkedés megszűnt volna szeptembertől. A koronavírus-járvány azonban felülírta az előzetes számításokat, így az emberek kéréseit is meghallgatva, a gyakorlat megőrzése mellett határoztunk.

A miniszter jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon.

A járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk - hangsúlyozta Kásler Miklós, hozzátéve: továbbra is indokolt a fegyelmezettség és az ajánlások betartása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm