A koronavírus genetikai mutációi olyan mintázatokat tárnak fel, amelyek alapján a tudatos védekezés hatásai is mérhetővé válnak.
Rozsdaövezetekben kezdenek fejlesztésekbe, új, elérhető árú lakások építésébe - jelentette be Fürjes Balázs az operatív törzs tájékoztatóján. Müller Cecília pedig a halálozási adatokról beszélt.
A kormány elfogadta a Városi Otthonteremtési programot, amelynek célja a megfizethető árú otthonok építése, az építőipar fellendítése és a rozsdaövezetek fellendítése - ismertette Fürjes Balázs államtitkár. Ezekben az övezetekben egyszerűbb lesz az építkezések engedélyeztetése is többek között. Hozzátette, 5 százalékos lakásáfa jöhet a rozsdaövezetekben, javasolják fenntartani a lakásbérlet áfamentességét is.
A kormány két akcióterület meghatározását javasolja: az elsőn azonnal indulhatnak az építkezések, a másikon pedig hosszú- és középtávon kezdődnek meg a fejlesztések, itt hosszabb az előkészítő munka. A munkatervet Gulyás Gergely miniszter készíti el.
A cél, hogy épüljenek elérhető árú új otthonok a városokban, és tűnjenek el a jó ideje pusztuló, de jó helyen elhelyezkedő területek. A harmadik kihívás a gazdaság újraindítása - sorolta Fürjes Balázs.
- tette hozzá az államtitkár.
Müller Cecília elmondta, alacsony szinten van az új igazolt fertőzöttek száma, tegnaphoz képest 22 új esetet regisztráltak, a járvány kezdete óta 3793 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván. Az elhunytak száma hattal nőtt, idős krónikus betegeket veszítettünk el. Összesen 505-en hunytak el a vírus következtében. Továbbra is érvényes, hogy az 4 százalékánál nem volt alapbetegség, hanem hirtelen és súlyos formában jelentkezett a kór. A gyógyultak száma folyamatosan nő, most 1856-an vannak, az aktív fertőzöttek száma 1432 fő. 41-59 a budapestiek és a vidékiek aránya. A kórházban ápoltak száma az aktív fertőzöttek harmada, 430-an vannak, 25-en vannak lélegeztetőgépen.
Nem nagy mértékben nőtt az új fertőzöttek száma, így arányaiban a 100 ezer lakosra vonatkozó megbetegedési arány is ugyanaz. 39 pozitív ese jut Magyarországon 100 ezer lakosra. Budapesten 103, Zalában 92, Fejérben 88 fő jut 100 ezer főre. Jó hír, hogy a fiatalkorúak és a gyermekek megbetegedési száma nem nő, 19 éven aluliak közül csak 80-an mutattak pozitivitást. 30 éven aluli elhunytat nem regisztráltak. 100 ezer főre 5 elhunyt jut Magyarországon - tette hozzá a tisztifőorvos.
Az új beutalási rendről elmondta: a betegútra vonatkozó algoritmust is összeállították, hogy melyik beteget hol látják el, hol kell elhelyezni. Tekintettel a lecsengő szakaszra, koncentrálni kell az ellátási szinteket, ezzel felszabadítva az egyéb betegségben szenvedők részére az egészségügyi szolgáltatásokat. A lényeg, hogy mindenki megkapja a szükséges ellátást, vannak kiemelt intézmények a súlyos betegek számára. A gyermekellátásra a Heim Pél kórházat és a Debreceni Egyetem Klinikai Központját jelölték ki.
A tisztifőorvos arról is beszélt a KSH halálozási adatai kapcsán, hogy az Európai Hálózat adatatai is azt igazolták, hogy "többlethalálozás" Magyarországon nem fordult elő a járvány időszakában, ez a 24 résztvevő ország közül nem sokban mondható el. Ezt igazolják most a KSH halálozási adatai: január-március között 8,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban hazánkban. Az alacsonyabb szintet a kevésbé aktív influenzajárvány okozhatta Müller Cecília szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos információ még a védőoltások kapcsán: tegnap a WHO főigazgatója aggódott, hogy a koronavírus miatt számos egyéb betegség elleni oltás elmarad. Például a gyermekbénilás, a torokgyík, a diftéria. Müllr Cecília elmondta, Magyarországon a gyermekkori kötelező védőoltásoknál nincs elmaradás, minden magyar gyerek a megfelelő életkorban megkapja a kötelező oltást. Kizárólag az iskolai kampányoltásokat tolták el, ez a B-típusú májgyulladás elleni oltást és a HPV-oltást érintette. Ezeket még ebben a tanévben pótolják - ismertette.
Emellett bejelentette:az NNK-ban a környezetegészségügyi laborban egy új vizsgálati metódust fejlesztettek ki, aminek lényege, hogy a környezetünkben igyekszik követni a vírus jelenlétét. Amennyiben a környezetben a kórokozót felfedezzük, van lehetőség az előrejelzésre, még akkor is, ha tünetmentes személyek terjeztik a kórokozót. Ezek a minták elsősorban a szennyvízből nyerik ki. A vizsgálat előrejelzésekre is alkalmas lesz, hiszen be tudják azonosítani, hol lehetnek tünetmentes csoportok. Szennyvíztisztítókat keresnek fel, Budapesten kezdték a munkát,már sikerült is vírus örökítőanyagot kimutatni.
- húzta alá.
Kiss Róbert alezredes ismertette: a kormány a mai ülésen dönt a további intézkedésekről. Ezekről a holnapi Kormányinfón adnak tájékoztatást. Elmondta, az operatív törzs a rendkívüli helyzet végével is megmarad, az ügyeleti központ is folytatja a munkát.
A rendőr alezredes arról is beszélt, hogy egy új rendelet értelmében csehek és szlovákok karantén elrendelése nélkül beléphet, ha nem tartózkodnak 48 óránál többet Magyarországon. A magyar állampolgár Ausztriából Magyarországra beléphet, ha valószínűsíti, ha kiutazásának végcélja a Cseh Köztársaság volt és tartózkodása nem haladja meg a 48 órát.
952-en használják a hatósági házikarantén ellenőrzésére kitalált alkalmazást. 107 esetben nyomoznak a rendőrök rémhírterjesztés miatt a járvánnyal összefüggésben - mondta Kiss Róbert. 24 óra alatt 42 esetben intézkedtek a házikarantén megsértése miatt, eddig összesen 401 büntetőeljárás indult.
Újságírói kérdések
- Kérdésre válaszolva Kiss Róbert elmondta, hogy a 65 év felettiek vásárlási idősávját mindaddig fenntartják, ameddig a kormány másképpen nem dönt. Folyamatosan elemzik az adatokat. Az intézkedés azért fontos, mert az idősek vannak a legnagyobb veszélyben.
- Lejárt, de Magyarországon még használható okmányokkal külföldre utazni nem lehet, csak itthon lehet velük intézkedni - hívta fel a figyelmet az alezredes.
- Nem elfogadható, hogy csak napszakra vonatkozó időpontot adnak a betegeknek az egészségügyi szolgáltatók. Pontos időpontot kell adni Müller Cecília szerint, csak így lehet elkerülni a tumultust a rendelőkben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


