Újranyit a budapesti állatkert: különleges szabályok lesznek

Újranyit a budapesti állatkert: különleges szabályok lesznek

MTI
2020. május 18. 19:32

Szerdától újra látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol azonban egyelőre korlátozzák a maximális napi látogatószámot és további óvintézkedésekkel is igyekeznek megakadályozni a koronavírus terjedését.

A kijárási korlátozások feloldását követően, hatvanhat nap után újranyíló állatkert egyelőre naponta legfeljebb 2500 jegyet értékesít, kizárólag online elővételben, hogy elkerülhető legyen a jegypénztárak előtti sorban állás - közölte az intézmény. Mint a közlemény kiemeli, a bevezetett óvintézkedésekre egyrészt a látogatók egészségének védelmében van szükség, de szempont az is, hogy az állatkerti állatok is fokozatosan szokhassanak hozzá a nagyközönség újbóli jelenlétéhez.

A szerdai újranyitást követően a beltéri bemutatóhelyek, állatházak és más beltéri létesítmények átmenetileg még zárva tartanak. Nem nyit meg az állatkert Holnemvolt Vár nevű zónájának teljes területe sem, mert az itt lévő bemutatóhelyek, köztük például az állatsimogató, olyan jellegűek, ahol indokolt a fokozott elővigyázatosság.

Egyelőre elmaradnak a látványetetések, állattréningek és más, időpontra meghirdetett olyan közönségprogramok is, ahol egy időben nagyszámú látogató gyűlne össze ugyanazon állat férőhelyénél. Az állatkert területén működő vendéglátóhelyek a másutt is érvényes szabályok szerint működnek majd, ám a főbejáratnál a csomagmegőrzés higiéniai okokból, átmenetileg szünetel.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a Budapesti Állatkertben az elővigyázatosságból bevezetett korlátozások mellett is bőven van látnivaló. A hazai állatkertek közül itt látható a legtöbb féle állat, ráadásul számos kölyök és fióka cseperedik most a kert területén. Egy részük, például az ázsiai vadkutya-kölykök, a feketehattyú-fiókák vagy a kis pelikánok az elmúlt két hónapban születtek, de a február végén világra jött kistapírt is csak az interneten közzétett kisfilmeken láthatta eddig a közönség.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

Ahhoz, hogy az állatkert a koronavírus szempontjából biztonságos terület maradhasson, az intézmény azt kéri, hogy aki betegség tüneteit észleli magán, halassza későbbre a látogatást. Az állatkert területén javasolt a szájmaszk viselése, továbbá a gyakori és alapos kézmosás, a mosdóknál, kézmosóhelyeknél elhelyezett fertőtlenítő folyadékok utánpótlásáról ezért folyamatosan gondoskodnak.

A szokásosnál is nagyobb nyomatékkal kéri az állatkert, hogy az állatokat a látogatók semmivel se etessék, még zoo csemegével sem, amelyet ezért nem is árusítanak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 17. szombat
Rudolf
15. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Április 17.
Cirkuszok világnapja
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?