14 °C Budapest
Eddig kevés vendéglátós cég fuccsolt be: inkább átvészelik a válságot?

Eddig kevés vendéglátós cég fuccsolt be: inkább átvészelik a válságot?

2020. május 8. 14:19

A járvány hatásainak ellenére csökken a cégmegszűnések száma a vendéglátóiparban. A jelenség mögött több összetevő áll - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

Az elmúlt egy év adatait vizsgálva megállapítható, hogy a szektorban működő társas vállalkozások száma folyamatosan enyhe csökkenésben van. Ugyanakkor a havi cégmegszűnések száma nem emelkedett a járvány hatására, sem márciusban, sem áprilisban. Az áprilisi 116 darab cégmegszűnés 33-mal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A jelenség magyarázata összetett. Egyrészt a cégbíróságok működésének lassulása, a közzétételek csúszása állhat a háttérben, másrészt a cégek jelentős része kivár, illetve olyan intézkedéseket hozott, amivel átvészelni reméli a válságos időszakot.

Természetesen a koronavírussal kapcsolatos korlátozások nagyon különböző gazdasági helyzetben találták ezeket a cégeket, és a járványügyi intézkedések feloldása is különbözően érinti őket. Jelenleg úgy tűnik, hogy a vidéken működő éttermek és egyéb vendéglátóipari egységek tudnak először visszatérni a piacra. Szintén kedvezőbb helyzetben vannak azok a vállalkozások, melyek sikeresen tudtak átállni a házhozszállításra. Ez azonban nyilván nem minden piaci szereplőnek volt valós opció.

A legnagyobb gondban azok a fővárosi és pest megyei vendéglátóhelyek lehetnek, melyek elsősorban a külföldi turisták kiszolgálására szakosodtak, hiszen úgy tűnik, hogy a külföldi beutaztatás fog legkésőbb újra indulni. Ráadásul ezen vállalkozások költségei, általában jóval magasabbak, mint vidéki társaiké, elsősorban a bérleti díjak és a munkabérek területén. Sok bezárt étterem, elbocsátotta dolgozóit, és mintegy "hibernált állapotban" várják a jobb időket. Ezokból még ezek a vállalkozások sem kezdtek végelszámolásba. Azok a cégtulajdonosok, akik hosszú távon a piacon akarnak maradni, inkább életben tartják cégüket, minthogy később, egy új vállalkozás bejegyzésének induló költségeit újra kifizessék.

Más a helyzet a cégalapítások számának alakulása tekintetében. Itt jól látható cezúrát jelez a járvány áprilisi berobbanása. Míg 2019 áprilisában 128 új vendéglátóipari céget jegyeztettek be, idén áprilisban ez a szám csak 38. A vállalkozás alapításának elhalasztása a járvány utáni időkre ésszerű döntés a leendő cégtulajdonosok részéről. Ugyanakkor, valószínű az sem segíti elő az új cégek indulását, hogy a bejegyzéssel járó személyes találkozásokat az ügyvéddel, és a banki alkalmazottakkal is kevesebben vállalják.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A következő hónapok kérdése lesz, hogy elindul-e felfelé a cégmegszűnések száma, tehát meddig tartanak ki a hazai vendéglátósok tartalékai, illetve a kijárási korlátozások után mennyire lesz fizetőképes belföldi kereslet. Önmagában a korlátozások feloldása nem jelent biztosítékot ezen cégek újra indulására, ha a járvány gazdasági hatásai miatt nem lesz elég fizető vendég - zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 12. szerda
Pongrác
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 12. 21:06