10 °C Budapest

Fontos dolgot kér mindenkitől a Magyar Posta: életek múlhatnak rajta

2020. április 27. 12:46

Bár a postákon hivatalosan nem kötelező maszkot viselni, de a Magyar Posta arra kér mindenkit, hogy legyen óvatos, és inkább vegye fel.

Hétfőtől kötelező eltakarni az arcot a budapesti tömegközlekedési eszközökön, és a boltokba, plázákba, piacokra is csak így lehet belépni. A fővárosi rendelkezés a postahivatalokra nem vonatkozik, ezért a Magyar Posta most közleményben kéri az ügyfeleit: ők is tegyenek fel maszkot.

A Magyar Posta kéri a fővárosiakat, hogy használjanak védőfelszerelést akkor is, ha a postára mennek, ezzel a saját és a postai munkatársak egészségét is védik, a mindenütt jelenlévő fertőzésveszély kockázatát csökkentik. A posták működési rendje hasonló az üzletekéhez, azaz egyszerre több ember is jelen van az ügyféltérben, ezért különösen fontos a védekezés minden formája

- írták. A posta a veszélyhelyzet kihirdetése óta több intézkedést is tett, hogy a fertőzésveszély kockázatát mérsékelje, például folyamatosan biztosít védőfelszerelést a dolgozóknak, korlátozta az egyszerre az ügyféltérben tartózkodók számát, a nyitott pultos postákra pedig leheletfogó műanyag paravánokat szerelt.

A vállalat nemcsak a budapestieknek javasolja, hogy vegyenek maszkot, ha postára mennek: minden olyan település lakóit erre kéri, ahol a helyi önkormányzat a fertőzés további terjedésének lassítása érdekében kötelezővé tette az arc eltakarását a kereskedelmi egységekben és a tömegközlekedési eszközökön.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?