16 °C Budapest

Nagy Márton: nincs más választásuk a bankoknak, mint hitelezni

2020. április 21. 15:44

A Magyar Nemzeti Bank felmérése szerint a vállalatok 9%-a fizetésképtelenséggel küzd, 33% pedig elbocsátáson gondolkodik. A vállalatok 40%-a negyedéven belül hitelből fizetné a béreket, rövid távon nagyon felértékelődik ezért a likviditási célú hitelek szerepe, miközben a beruházási célok is megmaradtak - mondta a Portfolio Hitelezés 2020 konferenciáján Nagy Márton, az MNB alelnöke. A lakosság 25-30%-a, vállalatok mintegy harmada döntött eddig úgy, hogy nem él a moratóriummal, pedig közgazdasági értelemben mindenkinek megéri benne maradnia. Megtakarítási oldalon az első hetek nyertese a készpénz volt, de a digitalizáció is felértékelődött. A bankrendszer belföldi nyeresége a tavalyi 450 milliárdról a GDP stagnálása mellett is 100 milliárd forint környékére csökkenhet idén.

A koronavírus bankszektorra gyakorolt hatásairól tartott ma előadást Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Hitelezés 2020 konferencia első online alkalmán. Előadásában az eddig tett lépések között az alábbiakat említette:

  • a jelenlegi válság Magyarországot teljesen más állapotban érte, mint a 2008-as pénzügyi válság vagy az eurózna adósságválsága: erős egyensúly mellett erős növekedés volt tapasztalható, "egészségileg erős szervezet áll szembe a válsággal", jó jövedelmezőségi, likviditás és szolvencia pozícióban várja a fejleményeket a bankszektor,
  • ha jön egy válság, először mindig a likviditásra figyel a bankrendszer, a piac és a jegybank is, és közép-, hosszú távon nézi a szolvenciát, az MNB ezért nagyon sok likviditásbővítő intézkedésről döntött, az eszköztár átalakult, a jegybank megpróbálja a hozamgörbét laposítani,
  • megjelentek a hitelezést ösztönző lépések is (NHP Hajrá, NKP), és nagyon sok enyhítést tett az MNB a hitelkínálat bővítésére, a hitelezési képesség erősítésére.

A likviditási helyzetet kezelte az MNB, most az ügyfelek szolvenciájának a fenntartása, nehézségeik megoldása és kezelése lesz a legfontosabb.

A vállalati kihívások között említette, hogy a kínálati sokk keresleti sokkot is előidéz, vagyis a bankok összes ügyfelét érintheti a sokk az MNB felmérésében a vállalatok 63%-a az ellátási láncokban fennakadást vár, a cégek 9%-a pedig arra számít, hogy inszolvenssé válik, a cégek 30%-a gondolkodik leépítésben. Nagyon magas az éven belül lejáró hitelek aránya, főleg a feldolgozóiparban és a kereskedelemben. A bankrendszernek készen kell állnia arra, hogy megújítsa ezeket a hiteleket, a megújításokban a garanciaprogramok segíthetnek. Felmérésük alapján a cégek felénél már most felmerül likviditási nehézség, nagyobb részüknél ez egy hónapos, teljesen fizetésképtelen csaknem 9%. A likviditási problémák kezelésére a bankok forgóeszköz-finanszírozás lendülhet fel először.

A háztartási kihívásokkal kapcsolatban elmondta Nagy Márton: míg a munkakeresők száma egyszerre nagyon gyorsan meg tud emelkedni, és egy év alatt nagyon nagyot ugorhat a munkanélküliség, a helyreállítási fázis négyszer olyan hosszú, mint a romlás. A munkahelykeresők kattintsászáma négyszerese jelenleg annak, mint a Lehman-csőd után volt. 485 foglalkozási körből 165 sérülékeny, oda kell figyelniük a bankoknak ezek hiteleinek kezelésére. Különösen a medián alatti jövedelmű háztartásokban magas a sérülékenyek aránya.

Moratórium: az ügyfeleken múlik, hogy mikor akarnak fizetni (kiléphetnek és vissza is térhetnek a moratóriumba), az is biztos, hogy közgazdaságilag jól járnak az ügyfelek, a bankok pedig veszteséget fognak realizálni ezen, mivel a kamatok megfizetése nem kamatos kamattal történik. A lakosság 25-30%-a, vállalatok mintegy harmada döntött eddig úgy, hogy nem él a moratóriummal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megtakarítások: a készpénz, a bankrendszeri forintbetétek, az euró- és dollárvaluta, majd az euróbetétek voltak az elmúlt hetek nagy vesztesei. Kissé csökkentek a lakossági állampapírok, és a befektetési alapok a nagy vesztesek. A készpénz felhalmozása a kijárási korlátozásokra való felkészüléssel magyarázható elsősorban, de a digitális csatornák is megerősödtek, így kissé visszaáramlás figyelhető meg.

Az NHP Hajrában minden hitelcél megengedett, a korábbinál nagyobb keretekkel és hosszabb lehetséges futamidővel, viszont gyorsabb hitelbírálattal. Kínálati oldali probléma az állami hitelprogramoknak és az NHP Hajrának köszönhetően nem lesz, év végéig az NHP Hajrá keretének a kétharmada elfogyhat, a jövő év közepén pedig kimerülhet az 1500 milliárd forintos keret. Ha előbb elfogy a keret, annál jobb - mondta Nagy Márton. Felhívta a figyelmet: NHP-t nem lehet NHP-val kiváltani, de más hitelt igen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem