6 °C Budapest

Jó hír a németektől: csökken a bizonyítottan vírushordozók száma

MTI
2020. április 13. 14:27

Tovább csökkent az új típusú koronavírust hordozó igazolt fertőzöttek száma Németországban a hivatalos hétfői adatok szerint.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) kimutatása alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírust hordozó igazolt fertőzöttek száma 57 606-ról 55 917-re csökkent, és 60 200-ról 64 300-ra emelkedett a gyógyultak, vagyis mindazon regisztrált fertőzöttek száma, akiknek szervezetében már nem lehet kimutatni a kórokozót. Az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) hétfő délelőttig 123 016 embernél mutatták ki, ami 2537 esettel, 2,10 százalékkal több az egy nappal korábbinál.

Az új igazolt fertőzések száma az egymás utáni harmadik napon csökkent. A gyógyultak száma viszont jelentősen, 4100 esettel, 6,81 százalékkal nőtt az egy nappal korábbihoz képest. Az igazolt fertőzöttek közülük 2799 ember halt meg a vírus okozta betegségben (Covid-19), ez 126 esettel több az egy nappal korábbi 2673-nál.

Az RKI kizárólag a tartományi hatóságoktól hivatalos úton beérkező adatokat használja, statisztikája így torzíthat, mert hétvégén nem mindenütt teljes körű az adatszolgáltatás. Az utóbbi hetekben a hét első munkanapjain rendre számos esetet jelentettek be utólagosan, ezért előfordulhat, hogy a következő napokban módosulnak az arányok.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem (JHE) statisztikája viszont több forrásra épül és naponta többször frissül. Legutóbbi adataik szerint 127 854 embernél mutatták ki a vírust, ami 2402 esettel, 1,91 százalékkal több az egy nappal korábbi 125 452-nél. Az új igazolt fertőzések száma sorban a negyedik napon csökkent. A gyógyultak száma 60 300-ra emelkedett az egy nappal korábbi 57 400-ről.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A halálos áldozatok száma átlépte a háromezres határt, 3022-re emelkedett, ami 151 esettel több az egy nappal korábbi 2871-nél. Mindennek alapján a JHE statisztikája szerint 64 532 aktív eset van, vagyis továbbra is több igazolt fertőzött hordozza a vírust, mint amennyien már leküzdötték. Azonban mindkét kimutatás jelzi, hogy hatásosak a járvány lassítására bevezetett korlátozó intézkedések. A fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése megállt, a gyógyultak napi új száma pedig a statisztikai bizonytalanságokkal együtt is legalábbis megközelíti a napi új igazolt fertőzések számát.

A németországi korlátozások április 19-ig biztosan érvényben maradnak. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői szerdán tárgyalnak arról, hogy miként változtassanak az előírásokon április 20-tól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm