6 °C Budapest

Nem enyhítenek a csehek: az osztrákok már az F1-nagydíjra készülnek

2020. április 12. 15:30

Csehországban nem terveznek enyhíteni a korlátozásokon: jó ideig zárva lesznek a határok, és maszkot kell hordani a közterületeken. Ausztria eközben már a júliusi F1-es nagydíjról ábrándozik.

A cseh kormány nem tervezi, hogy a közeljövőben megszünteti a szájmaszkok kötelező használatát a közterületeken, illetve újra teljesen megnyitja az országhatárokat - derült ki az illetékes cseh politikusok hétvégén elhangzott nyilatkozataiból.

Az arcmaszkok kötelező használatának eltörlése nem lenne jó megoldás, mert ezzel elronthatnánk mindazt, amit eddig elértünk

- mondta szombaton Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke újságíróknak Prágában. Hamácek leszögezte: ez egyelőre nincs napirenden. Hasonlóan nyilatkozott a közszolgálati rádióban Adam Vojtech egészségügyi miniszter is, aki ugyanakkor kijelentette, hogy számolni lehet a március közepén bezárt üzletek fokozatos megnyitásával. "Szigorú higiéniai szabályok betartása mellett elképzelhető, hogy a boltok többsége egy hónapon belül újra kinyit" - vélte a miniszter.

Az országhatárok teljes újranyitása a legközelebbi időben nem várható. Ez inkább hónapok, mint hetek kérdése

- jelentette ki kérdésre válaszolva Adam Vojtech. Csehországban vasárnap reggel 5902 új koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván, 167-tel többet, mint szombaton. A növekmény már második napja jóval alacsonyabb, mint az előző napoké vagy az előző heti 253-as átlag.

A betegségben eddig 132 ember halt meg, szombat óta kilencen. A kigyógyultak száma pedig huszonnégy óra alatt 52-vel, 422-re emelkedett - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent kimutatás szerint. Az elvégzett laboratóriumi tesztek száma már meghaladta a 125 ezret. Pénteken és szombaton is napi mintegy ötezer tesztet végeztek, ami alacsonyabb, mint az előző napok nyolcezres átlaga.

Már a júliusi nagydíjra készülnek az osztrákok

A sportminiszteri tisztet is ellátó osztrák alkancellár elképzelhetőnek tartja, hogy a tervezett július 5-i időpontban megrendezzék a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat Spielbergben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem vagyok felelős a verseny megszervezéséért, de úgy gondolom, van esély rá, hogy az adott időben sor kerüljön rá

- idézte Werner Koglert szombaton a bécsi Kleine Zeitung. A politikus elsősorban a biztonsági előírásoknak, az Ausztriába való belépés és az onnan történő kilépés szabályainak betartására hívott fel, majd úgy fogalmazott: "Ha a Forma-1 készen áll, akkor a verseny lehetséges."

Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték.

Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon, a Hungaroringen pedig a kiírás szerint augusztus 2-án kerül sor F1-es futamra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm