A vírus ellen nem áll rendelkezésre széles körben elérhető védőoltás.
A koronavírus által okozott szervezeti károkat szemléltette egy amerikai sebész, egy a vizsgálatokhoz használt képalkotó szoftver segítségével.
Keith Mortman egyike azoknak az amerikai orvosoknak, akiknek idejét most a koronavírusos páciensek kezelése teszi ki. A sebész azonban nem csak a gyógyításban működik közre, egy különleges képalkotó szoftverrel a vírus viselkedését is tanulmányozza - írja a HVG.
Mortman elsősorban arra kíváncsi, mi történik a tüdővel, ha a vírus munkához lát, a kórokozó ugyanis főleg itt okozhat gondot. Ehhez a George Washington University Hospital és a Surgical Theater szoftverét használja. A program a virtuális valóság (VR) technikájával, igazi páciensektől származó adatokból készít lenyomatot a megfertőződött tüdőről. És hogy mire számíthat ilyenkor az ember?
A kórokozó gyulladásos zónákat hoz létre, miközben jelentősen csökkentheti a páciensek tüdőkapacitását. A videón ez utóbbi is remekül látszik. A kék szín ne zavarjon meg senkit, itt most a zöld a lényeg, az jelzi a vírus által “benőtt" területeket. Ebben az állapotban a normál légzés már jóval nehezebb, a páciensnek sokszor nem is megy, ezért van szükség a lélegeztetőgépre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az amerikai orvos elsősorban elrettentés céljából mutogatja a képeket. Azt reméli, hogy az ijesztgetéssel elég embernek sikerült felnyitnia a szemét, hogy odafigyeljen a kézmosásra és a távolságtartásra. Ezek ugyanis a koronavírus elleni hatékony (és jó ideig még egyedüli) fegyverek, hiszen védőoltás egyelőre nem áll rendelkezésre.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








