A MOHU felhívja a figyelmet, hogy egyre több a visszaélés a lomtalanítás kapcsán, ezárt fontos tudnivalókat is közöltek.
A kulturális intézmények, szakemberek és művészek folyamatosan azon dolgoznak, hogy ha más formában, de elérhetővé tegyék az embereknek a közkincseket, a szórakozást és kikapcsolódást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A közleményben Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja, a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki muníciót, viselkedésmintát átadja az embereknek. Ehhez iránymutatással, rendszeres információval kell ellátni a közösségi vezetőket, hogy munkájukat segítve, zökkenőmentessé tegyék számukra a kultúra céljának betöltésé.
A kultúrának ebben a kiélezett helyzetben kulcsszerepe van a szükségszerű társas együttlét megélésében, a válságkezelés megoldásában, a pánikhangulattal szemben egy társadalmi összefogás, segítő emberi hangulat kialakításában. Ennek legfőbb letéteményesei a kulturális szakembereink, művészeink.
Fekete Péter szerint fontos, hogy a kultúra szakemberei, a művészek, a helyi példaképek összefogjanak, egymást segítsék, ötleteljenek és megosszák egymással tapasztalataikat azért, hogy a mindennapi életet könnyebbé, viselhetőbbé tegyék. Az emberek lelki erejének, egészséges mentalitásuknak és erkölcsi tartásuknak megőrzése van a kezükben. Nem szabad félvállról venni és csupán az egészségügytől és a rendvédelemtől várni mindenre a megoldást - hangsúlyozta a kultúráért felelős államtitkár.
Az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) gyűjteményében jelentős számú kötelező olvasmány nem csupán olvasható, hanem hangoskönyv formájában meg is hallgatható. Emellett szabadon elérhető a legnagyobb digitális folyóirat-adatbázis 1157 féle újsággal, a Szabad Európa Rádió archív hanganyagai és teljes műsorfolyama, valamint a Digitális Képarchívumban fotói, infógrafikái, prezentációi.
A Magyar Nemzeti Múzeum meglévő digitális adatbázisait olyan új tartalmakkal tölti rendszeresen, mint a MuseuMap, a Magyar Nemzeti Múzeum kincsei és a Régészeti Adatbázis.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Fővárosi Nagycirkusz rendszeres, online közvetítéseket tart előadásaikból a Facebook oldalukon és YouTube csatornájukon. Emellett Acrobat Home Office Challenge elnevezésű videó-kampányukkal - melyhez hasonlót több nemzetközi művész is elindított saját országában - mozgásra és ügyességre ösztönzik a kihívásokat keresőket.
A Magyar Állami Operaház Nemzeti dalaink programjában énekművészek vesznek fel videóra egy könnyen megtanulható népdalt, amelyet diákok "visszaénekelhetnek" nyereményekért a közösségi felületeken. Spotitfy-oldalukon pedig a Magyar Állami Operaház Zenekarának előadásait tették elérhetővé.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







