21 °C Budapest

Koronavírus: ez a két szektor is könnyen elvérezhet

2020. március 13. 16:01

A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése. Szakértők szerint a nagy irodaházak, ipari épületek, szállodák építésével kapcsolatos projektek azért lehetnek különösen kitéve veszélyeknek, mert jelentős létszámú munkaerőt foglalkoztatnak, illetve a kivitelezéshez számos esetben külföldről behozott építőanyagokat, eszközöket használnak fel. A koronavírus-krízis azonban akár olyan helyzetet is eredményezhet, ami vis maiornak tekinthető, így az építőiparban érintett vállalkozások erre hivatkozva mentesülhetnek a határidők teljesítése alól.

Egy nagyobb ingatlanfejlesztési projektben mind a megrendelő, mind kivitelező számára jelentős kockázat lehet, ha a járvány és a kormányzati válaszlépések miatt az építési projektet fel kell függeszteni vagy a vállalt ütemezés szerint nem tudják befejezni. Kivitelezési (építés-szerelési) szerződés esetén a kivitelezőnek alapvető kötelezettsége az épület határidőben történő, építési terveknek megfelelő felépítése, így szerződésszegést követ el, amennyiben ezt nem tudja teljesíteni. Ebben az esetben a kivitelezési szerződésben meghatározott szankciókkal kell számolnia, lényegében függetlenül attól, hogy a teljesítés elmaradása, illetve a késedelmes teljesítés, azaz az építkezés határidőn túli befejezése milyen okoknak tudható be. A szerződésszegésből eredő felelősség alól mentesülhet ugyanakkor "vis maior" esemény fennállása esetén.

Kivitelezési szerződésekben a vis maiort olyan kivételes eseményként, körülményként szokták meghatározni, amelynek előállása a szerződő felek akaratától független, bekövetkezésének elhárítására a felek a szerződés megkötését megelőzően nem készülhettek fel, amelyet a felek a bekövetkezés után nem kerülhettek el, illetve, amelynek bekövetkezése egyik félnek sem tulajdonítható. A kérdés az, hogy mi tekinthető olyan, a kivitelező ellenőrzési körén kívüli körülménynek, kivételes eseménynek, ami a vis maior kritériumrendszerét kimeríti. Rada Mátyás, a Kapolyi Ügyvédi Iroda alkalmazott ügyvédje szerint vis maiorra akár a szerződésekben is példaként szokták felhozni a háborús vagy terror eseményeket, természeti és nukleáris katasztrófákat, illetve - ami jelen esetben a leglényegesebb - a járványos megbetegedéseket is. 

Ennek megfelelően tehát az az építőipari kivitelező, aki a járvány miatt az építkezést nem tudja a vállalt határidőben teljesíteni, adott esetben kellő alappal hivatkozhat vis maior eseményre.

A vis maior esemény fennállásának legfontosabb következménye, hogy a szerződésszegő fél mentesülhet a szerződésszegésből eredő következmények alól, illetve akár mentesülhet a vis maior idejére-tartamára a szerződéses kötelezettségei teljesítése alól is. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a kivitelezőnek nem csak kötbért nem kellene fizetnie, hanem a vis maior és az amiatt fennálló akadályoztatása tényleges időtartamával a teljesítési határideje is meghosszabbodhatna.

A megrendelői oldal, tehát az ingatlanfejlesztők, beruházók számára alapvető jelentőségű kérdés, hogy a járvány és a kormányzati válaszlépések - mint köztudomású tények - önmagukban megalapozzák-e a kivitelező fentebb írt mentesülését. A megrendelő, egyszersmind az épület tulajdonosa és leendő hasznosítója, bérbeadója optimális esetben már a kivitelezés előtt vagy annak során bérleti szerződést köt az épület leendő bérlőivel, amelyben kötelezettséget vállal a bérleti területek vállalt határidőn belüli átadására. Rada Mátyás szerint amennyiben a vállalt határidőt a tulajdonos nem tudja teljesíteni, akkor magának is szerződésszegésből eredő szankciókkal kell számolnia, nem beszélve az előre betervezett bérleti díjbevételek kieséséről. Mivel ilyen módon a gazdasági célú épületek kivitelezése és hasznosítása szorosan összefügg, a kivitelezési szerződésekben kikötött magas összegű kötbérek éppen a megrendelő ilyen jellegű kockázatait hivatottak kezelni.

A Kapolyi Ügyvédi Iroda azonban felhívja a figyelmet arra, hogy vis maior esemény kapcsán a vállalkozó kivitelezőnek nem elég a járványra/világjárványra - mint köztudomású tényre - hivatkoznia, hanem egyúttal azt is bizonyítania kell, hogy annak hatásai a szerződéskötés időpontjában nem voltak előreláthatóak, továbbá mindent megtett, hogy a járvány következményeit elkerülje, enyhítse. A fenti feltételeknek együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy a kivitelező a vis maior miatt mentesüljön a szerződésszegés következményei, illetve a szerződéses kötelezettségeinek teljesítése alól. A kivitelezési szerződésekben általában előírják azt is - de ez egyébként is elvárható - hogy a kivitelező a vis maior esemény felmerüléséről vagy akár annak veszélyéről a megrendelőt azonnal értesítse. Rada Mátyás szerint így a vállalkozótól alappal elvárható, hogy az értesítésben jelölje meg, hogy a vis maior milyen okokból, milyen módon és mértékben érintheti az ő teljesítését, milyen késedelmet okozhat, illetve milyen preventív intézkedések bevezetését tervezi. Még abban az esetben is, ha a következmények elkerülhetőnek látszanak, egy gondosan eljáró kivitelező részéről elvárható, hogy a fenyegető veszélyről és megelőző intézkedéseiről a megrendelőt haladéktalanul, azaz már a napokban tájékoztassa, ha a krízis érinti. A konkrét helyzet kapcsán kijelenthető, hogy a koronavírus következményei a járvány kirobbanása előtt megkötött szerződések kapcsán nem voltak előre láthatóak, hiszen a koronavírus okozta világjárványra, illetve az azzal kapcsolatos korlátozásokra a közelmúltban nem volt példa, és ennek az eseménynek a felbukkanására és az általánosan jó gazdasági környezetre és prosperitásra gyakorolt azonnali hatására semmi nem utalt. Ezzel összhangban tehát nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a járvány klasszikus vis maior eseményként értékelhető.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Felhívják a figyelmet, hogy a kivitelezőknek továbbra is mindent meg kell tenniük a szerződésszerű teljesítés érdekében, és ha ez végül mégis veszélybe kerül, akkor tudniuk kell igazolni, hogy a járvány jelentősen korlátozta őket a vállalt munka elvégzésében, bizonyítaniuk kell a korlátozás mértékét, illetve azt, hogy esetleges átszervezések, egyéb szükségintézkedések útján minden tőlük telhetőt megtettek az építkezés késedelmes teljesítésének kiküszöbölése, valamint a késedelem mértékének minimalizálása érdekében. Rada Mátyás példaként említi, hogy a behozatali tilalommal vagy járványügyi korlátozással érintett országokból történő anyagbeszerzések helyett alternatív beszállítókat és útvonalakat kell találni. Ugyanígy, a munkaerő biztosítása és védelme érdekében a kivitelezőnek az építkezésen olyan egészségügyi intézkedéseket, szabályokat (védőöltözetek használatának elrendelése, munkavégzés módjának szabályozása) kell bevezetnie, amelyekkel mérsékelhető a járvány következménye. 

A fentiek alapján a járványügyi helyzet ugyan vis maior eseményként értékelhető, azonban korántsem jelenti azt, hogy a kivitelező automatikusan mentesül a felelősség, illetve esetleges kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a vállalási határidőket nem tudja teljesíteni. Jelen pillanatban még nem látható, hogy a koronavírusnak Magyarországon pontosan milyen mértékű negatív hatásai lesznek az építőiparra, de mind megrendelői, mind kivitelezői oldalon indokolt a lehetséges forgatókönyvekre előzetesen felkészülni. A felelősen eljáró vállalkozók ebben a helyzetben a járvány okozta kockázatok megelőzésére akciótervet, megelőzési protokollt készítenek és annak tartalmáról a megrendelőt is tájékoztatják. Rada Mátyás hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet mindenki számára komoly kockázatot jelent, a feleknek szükséges egymással szorosabban, jóhiszeműen együttműködni, a felmerült problémákról, illetve válaszlépésekről egymást tájékoztatni, azokról folyamatosan egyeztetni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm