12 °C Budapest

Itt a friss jelentés: ezekre a magyarokra lenne a legnagyobb veszéllyel az új koronavírus

2020. február 20. 14:02

A legfrissebb egészségügyi jelentésekből egyértelműen kiderül, hogy az 50 évesnél idősebb korosztályra van potenciálisan a legnagyobb veszéllyel az új koronavírus (COVID-19). A legtöbb haláleset pedig egyértelműen a 70 év feletti korosztályú embereket érintette. Mindezeken felül, az eddigi adatokból az is kiolvasható, hogy a megbetegedések több mint 80 százaléka enyhe lefolyású, és a kritikus esetek száma alig éri az 5 százalékot.

A legfrissebb adatokszerint jelentősen csökkent a napi új koronavírusos megbetegedések száma Kínában szerda éjfélig, de a hatóságok egyelőre nem jelentették ki, hogy a járvány elérte volna a csúcspontját az országban. Sőt, Vang Csen, a Kínai Orvostudományi Akadémia elnöke a csökkenő adatok ellenére szerdán a CCTV kínai hírcsatornának úgy nyilatkozott:

a világnak fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy az új típusú koronavírus az influenzához hasonlóan hosszú távon is szedhet áldozatokat.

Arról korábban a Pénzcentrumon már beszámoltunk, hogy a WHO eddigi ismeretei szerint a COVID-19-nek elnevezett új típusú koronavírussal fertőzött egyén átlagosan és potenciálisan 1-2 embert fertőz meg betegsége lefolyása során. Az általunk ismert influenza viszont már 2-3-at, míg például a himlő 5-7-et. 

Mostanra azonban már az is kiderült, hogy mely korcsoportba tartozó emberre veszélyes leginkább az új kór. A kínai hatóságok legfrissebb tanulmányából ugyanis kiderült, hogy az eddig halálos esetek óriási százaléka a 80 év fölöttiek körében történt, és hogy 50 év alatt még az egy százalékot sem éri el azok aránya, akik belehaltak a kórba.

A statisztikából jól látszik, hogy a COVID-19 messze az idős emberekre van a legnagyobb veszéllyel, az eddigi áldozatok magasan a legidősebb, 80 pluszos korosztályból kerültek ki, de, ha az összes korcsoportot figyelembe vesszük, akkor kijelenthetjük, hogy

az 50 évesnél idősebb emberek vannak potenciálisan a legnagyobb veszélyben.

Ám a számok majdhogynem exponenciálisan növekednek 10-10 éveket ugrálva innentől fölfelé. Azt persze érdemes megjegyezni, hogy valamivel több mint egy héttel ezelőttig valamivel több mint 44 ezer COVID-19-el fertőzött beteget regisztráltak Kínában, és közülök 1 023-an haltak meg, ami az összes fertőzött "csupán" 2,3 százaléka. Ez pedig kevesebb, mint az eddig ismert koronavírus okozta betegségeknél (SARS, MERS)

A megbetegedések súlyossága

A friss, kínai jelentésből a korosztályos statisztikák mellett az is kiderült, hogy a COVID-19-es megbetegedések milyen súlyosságúak. A súlyosság kapcsán a szervek három kategóriát különítettek el: enyhe - súlyos - kritikus. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A frissen közölt adatokból kiderül, hogy a megbetegedések túlnyomó többsége, 80,9 százaléka enyhe lefolyású fertőzésnek minősül, tehát az akkori adatok szerint az összes, 44 672 megbetegedésből 36 ez került az enyhe csoportba, 6 200 a súlyosba körülbelül 2 200 eset számított kritikusnak. 

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon továbbra sincs COVID-19-el fertőzött beteg, a készültség azonban a potenciális világjárvány kialakulásának kockázata miatt magas. 

Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént

- emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. A szakember azt is elmondta, hogy nem elegendő, ha valaki otthon marad, orvosi, egészségügyi ellenőrzés alatt kell lennie, és olyan épületben, ahol senki sem látogathatja. A főorvos beszélt arról is, hogy Magyarországon szigorú intézkedéseket kell tenni a Kínából, illetve Kína Hupej tartományából érkező embereknél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 08:16