14 °C Budapest

5 millió magyar táncol a penge élén: 4 évvel élhetnek kevesebbet emiatt

2019. október 16. 14:27

A magyarok a világ egyik legelhízottabb nemzete. Ez pedig mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból rendkívül problémás. Egy friss jelentés arra mutatott rá, hogy hazánkban a várható élettartamot - becslések szerint - 3,7 évvel fogja csökkenteni az elhízás 2020 és 2050 között. Ez az OECD országok közül holtversenyben a harmadik legrosszabb adat.

Korábbi cikkünkben az Elhízás Világnapja alkalmából beszámoltunk arról, hogy az elhízás mennyire komoly gazdasági problémát fog jelenteni az OECD országokban 2020-2050 között. Ez alól pedig Magyarország sem kivétel, hiszen várhatóan hazánkban is komoly költségnövekedés lesz tapasztalható az egészségügyi kiadások terén. 

Az előrejelzés szerint 2020-2050 között egy főre 106,8 dollár egészségügyi kiadással lehet számolni, csak az elhízás miatt, ez jelenlegi árfolyamon forintosítva valamivel több mint 30 000 forint, ami a teljese egészségügyi kiadás 6 százalékát teszi majd ki. Az elhízás komoly gazdasági hatásain túl azonban az embereknek azzal is számolniuk kell, hogy a jelenlegi világ egyik legsúlyosabb népbetegsége bizony a várható élettartamra is komoly hatással lesz az elkövetkezendő 30 évben.

Olyannyira, hogy az OECD országokban a várható élettartamot átlagosan 2,7 évvel fogja megrövidíteni az elhízás 2020 és 2050 között - derült ki a szervezet friss jelentéséből. Ennél is brutálisabb várható élettartam csökkenésre számíthatnak az EU lakói, ahol is a várható élettartam átlagosan 2,9 évvel fog csökkeni ugyanezen az időtávon.

A helyzet azonban Magyarországon még sokkal súlyosabb lesz. Olyannyira, hogy Európában csupán egyetlen ország lesz, ahol a várható élettartam még jobban fog csökken az elhízás következtében, mint hazánkban. Magyarországon ugyanis az előrejelzés szerint

várhatóan 3,7 évvel fognak kevesebb ideig élni az elhízott emberek, mint normális testsúllyal rendelkező társaink.

Ez majdnem négy teljese évet jelent, és az OECD több mint 40 országa közül holtversenyben ez a harmadik legrosszabb adat. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán egyébként az USA-val osztozunk. Ezek alapján Magyarország előtt csupán három ország áll, második helyen holtversenyben Oroszország és Lengyelország, míg a legeslegrosszabbra következményekre Mexikóban számíthatnak az embere, ott ugyanis az elhízás átlagosan 4,2 évet is elvehet egy túlsúlyos ember várható élettartamától. 

A lista pozitív végén egyébként Japán végzett, az a várható élettartam az elhízás miatt kevesebb mint egy évvel csökken csak, de Európában is találni azért pozitív példát. Dánia például az összesített listán is nagyon előkelő helyen végzett a maga 1,9 év várható élettartam csökkenésével. Igaz, még ez is kétszerese a japán adaténak. 

Önként kurtítjuk az életünket tömegesen

A Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) tavalyi elemzése szerint hazánk felnőtt lakosságának a kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, tehát három felnőttből kettő kisebb vagy nagyobb testsúlyproblémával küzd. Az elhízást mutató világrangsorban pedig

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
a negyedik legrosszabb helyen állunk.

Ez Európában egyébként a legrosszabb eredményt jelentette, sorrendben az USA, Chile, Mexikó és Új-Zéland után. Nem is csoda hát, hogy a várható élettartamunk csökkenése is az egyik legnagyobb a világon, már ami az elhízást illeti. 

A számok pedig tényleg brutálisak. Ha ugyanis Magyarország jelenlegi lakosságát 9,7 millió főnek vesszük és ebből kivonjuk a gyermekkorú lakosság számát, akkor megközelítőleg 7,8 millió felnőtt magyar emberről beszélhetünk, az ő kétharmaduk pedig több mint 5 millió embert jelent. Ez, a fenti adatok fényében pedig azt jelenti, hogy körülbelül

5 millió magyar ember folytat jelenleg olyan életvitelt, aminek következtében saját életüket - becslések szerint - majd 4 évvel megkurtítják.

Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy rengetegen változtassanak jelenlegi táplálkozási szokásaikon, és egy egészségesebb életmódra váltsanak. Ebben segíthet a MET 5 pontos ajánlása, amit az elhízás és szövődményes betegségei megelőzése érdekében fogalmazott meg:

  • Étkezzünk változatosan, de felezzük le fő és kisétkezéseink adagját! Minden étkezésünk tartalmazzon friss zöldségből, gyümölcsből készült ételt, figyeljünk folyadékfogyasztásunkra.
  • Fokozatosan növeljük mozgásaktivitásunkat, ajánlott a legegyszerűbb mozgásforma, a gyaloglás, ennek napi adagja néhány percről 60 percre vagy 10 000 lépésre növelendő.
  • Aludjunk lehetőleg 7-8 órát, ebből lehetőleg éjfél előtt 2 órát, nem túlfűtött, kiszellőztetett helységben, lefekvés előtt 2 órával ne étkezzünk, és ne akkor eddzünk.
  • Egyéni stresszoldásunkat aktív szabadidős programokkal, sporttal, kirándulással, tánccal, kulturális tevékenységgel biztosítsuk.
  • Életmódunk legyen napi és heti ritmust követő, dohányfüstmentes, csökkentsük az alkoholfogyasztást, csak a legszükségesebb vegyszereket, kozmetikumokat használjuk háztartásunkban, és csak kezelőorvosunk által előírt gyógyszereket, illetve táplálék-kiegészítőket szedjünk.

Mindez pedig már csak azért is fontos, mert az elhízás több mint húszféle szövődményes betegséget okozhat, közülük a leggyakoribbak a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a II-es típusú diabétesz és egyes daganatos megbetegedések.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem