19 °C Budapest

Kegyetlen népbetegség alatt nyög milliónyi magyar: rengeteg pénz ég el miatta

2019. október 11. 17:31

Magyarországon is óriási probléma az elhízás, egyfelelől rengeteg komoly betegségnek táptalajául szolgál, másfelől renkdívül költséges is, mind az állam, mind az egyén szemszögéből. Egy friss jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos lenne olyan intézkedéseket ösztönözni, amik segítik az embereket abban, hogy egészséges testtömeggel rendelkezzenek, valamint, hogy ezt hosszú távon fenn is tudják tartani.

Három éve elindult el egy országhatárokon átívelő kampány, aminek célja olyan gyakorlati intézkedések ösztönzése és támogatása, amik segítik az embereket abban, hogy egészséges testtömeggel rendelkezzenek, valamint, hogy ezt hosszú távon fenn is tudják tartani. A kezdeményezéshez természetesen egy világnap is tartozik, amit október 11-én tartanak és az Elhízás Világnapjaként tartanak számon. 

Az elhízás okozta egészségügyi világválságot egyébként mi sem jelzi jobban, mint egy frissen kiadott OECD-jelentés, ami többek között azt is bemutatja, hogy várhatóan milyen bődületes mértékben megnőnek majd az egyes országokban az egészségügyi kiadások csak azért, mert egyre több az elhízott ember a világon. A jelentés egyik súlyok megállapítása például, hogy az elhízott embereknek átlagosan 2,4-szer annyi receptet írnak fel, mint az egészséges testsúlyúaknak, továbbá a korházi tartózkodásuk is hosszabb, drágább, összetettebb kezelést igényel.

Az elhízás okozza például a cukorbetegség kezelési költségeinek 70 százalékát, a szív-érrendszeri betegségek költségeinek 23 százalékát, de a rákos betegségek 9 százalékát is. A túlsúly okozta betegségek kezelése átlagosa az OECD nemzeteinek összes egészségügyi kiadásának 8,4 százalékát teszi ki. A legdurvább helyzet ezen a téren egyébként az USA-ban várható, ott 2020-tól 2050-ig az elhízás miatt az egészségügyi rendszernek évente várhatóan 644 dollárjába fog kerülni egyetlen ember - és ez csak az elhízás -, ez az összes amerikai egészségügyi kiadás 14 százaléka - és ez még mindig csak az elhízás -. Összehasonlításképpen Kanadában ugyanebben az időszakban "csak" 295 dollárt kell majd költeni egy főre számítva az elhízás miatt, de Indiában például csak 16,4-et.

Ha megnézzük a statisztikákat Magyarországon is komoly kiadásokat fog okozni az elhízás. Az előrejelzés szerint 2020-2050 között egy főre 106,8 dollár egészségügyi kiadással lehet számolni, csak az elhízás miatt, ez jelenlegi árfolyamon forintosítva valamivel több mint 30 000 forint, ami a teljese egészségügyi kiadás 6 százalékát teszi ki. Az összesített OECD listán ezzel az eredménnyel egyébként a 35. helyen állunk. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hazánkban egyébként rendkívül elkeserítő a helyzet, már ami az elhízást illeti. A WHO legfrissebb adati szerint a felnőtt lakosság majd 30 százaléka elhízott valamilyen formában, ami már milliós nagyságrend. Ez pedig az eddig olvasottak fényében igen komoly probléma, hiszen nem elég, hogy az elhízás rengeteg betegség forrása, anyagilag is roppant megterhelő, egyfelől az államnak, másfelől viszont az egyénnek is.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm