15 °C Budapest

Messzire kerüld el ezeket a helyeket a strandon: az egészséged múlhat rajta

2019. július 27. 07:02

Kevés dolog tudja jobban tönkretenni a nyaralást, mint egy gyomorrontás, vagy hasmenés. Ezért érdemes jól megválasztani azokat a helyeket, ahol az üdülés alatt ebédelni-vacsorázni tervezünk. a nyaralás alatt. A nyári hőségben könnyebb is romlott ételbe vagy italba belefutni, és a vendéglátóhelyek túlterheltsége miatt a hibák is gyakoribbak strandszezonban. Ezt mutatják az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések is. A Pénzcentrum összegyűjtötte, melyek azok a veszélyes helyek, amelyeket érdemes kerülni.

Nem csak a NAV vizsgálódik június 1-je óta a strandokon, a hatóságok együttes erővel csapnak le a szabálytalanságokra, legyen az rosszul kiállított nyugta, vagy romlott hamburgerhús. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) már július 1-jén megkezdte a szokásos augusztus 20-ig tartó nyári ellenőrzéssorozatát. Ahogy Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár korábban elmondta az akcióval kapcsolatban: idén a nyári fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszerforgalmazó és vendéglátó létesítmények, valamint a mozgó egységek kerültek a fókuszba. 

Az ígéretek szerint idén kiemelt figyelmet fordít a hatóság a nagy tömegeket megmozgató eseményeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra ("street food") és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra ("food truck"). Mindezek mellett továbbra is fokozott figyelmet kap az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások felügyelete.

A szakemberek természetesen idén sem hagyják ki az ellenőrzésekből a jégkrém előállítás és forgalmazás területét.

A legfrissebb hírek szerint körülbelül 260 ezren utaztak a nyári szezon első felében a Balatonhoz, a hétvégi kánikulában is tömve vannak a strandok, éttermek és kígyóznak a sorok a büfék előtt. 

Elkészült egy sajtos-tejfölös lángos

- ezen a hétvégén is több ezer ember vár majd ezekre a szavakra. A Nébih egyelőre nem publikált átfogó elemzést az idei szezon ellenőrzéseivel kapcsolatban, viszont az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a továbbra is fennálló jelentős a munkaerőhiány, a zsúfoltság és a szervezetlenség, ami természetesen hatással van az élelmiszerbiztonságra is.

Így ismerheted fel a veszélyes helyeket:

 

  • Az éttermek, büfék közvetlen környezete nagyon árulkodó: ha az nem megfelelően tiszta és rendezett, akkor keressünk másik helyet. Tiszta udvar, rendes ház.
  • A vendégtér tisztasága szintén sokat sejtet: ahol nem tiszták az abroszok, bútorok, ott az étel minősége sem biztos, hogy megfelelő.
  • A személyzet ápolatlansága is intő jel: ha a pincérek, pultosok nem tiszta ruhát/kötényt viselnek, ápolatlan a kezük, a hajuk, műkörmökkel, kézékszerekkel dolgoznak, akkor joggal feltételezhetjük, hogy az étekre sem fordítanak kellő gondot.
  • Büfék, gyorsétkezdék etetőpultjaiból is megállapíthatjuk, érdemes-e beülni oda étkezni: ha nem tiszta és rendezett, inkább máshol próbálkozzunk.
  • Azokat a helyeket, ahol árulkodóan sok a rovar (hangyák, legyek, darazsak) messziről kerüljük el.
  • A teríték: a tányérok, poharak, evőeszközök, és az étlap makulátlansága is alapvető követelmény. Ha pedig eldobható poharakat, tányérokat, papírtálcákat, evőeszközöket adnak, nézzük meg, hogy a szennyeződésektől védett helyen tárolják-e őket.

 

Az étlap mindent elárul

Ha már helyet foglaltunk egy az étteremben, vegyük szemügyre mielőtt rendelnénk, hogy az önkiszolgálással elérhető, vagy asztalokon található ételízesítő, só, cukor, stb. védetten, tisztán van-e kezelve. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Olvassuk át az étlapot: a túl széles kínálat nem biztos, hogy jó minőséget is jelent. Szűkös háttérkapacitás mellett előfordulhat, hogy friss étel helyett lefagyasztott és rendelésünk után felmelegített ételt kapunk. Ez alapvetően nem tilos, de jó tudni, hogy készételek és cukrászsütemények esetében egyre gyakrabban alkalmazzák

- válaszolta korábban a Pénzcentrum megkeresésére a Nébih. Különösen fontos szempont lehet - ha mi magunk, vagy családunk tagja érintett -, hogy milyen módon tudunk tájékozódni az ételek allergén, vagy intoleranciát okozó összetevőiről. Ha nem találunk egyértelmű jelzést arra, hogy hogyan értesülünk az allergénekről, akkor keressünk másik éttermet, olyat, ahol jobban odafigyelnek a vendégre.

Ma már egyébként a legtöbb étteremről vagy büféről találunk információkat az interneten is, ezért érdemes lehet a vendéglő honlapját is megnézni és elolvasni a véleményeket és hozzászólásokat. Különösen gyorsétkezdéknél, fesztiválokon figyeljük a kínáló pultra kihelyezett ételeket, a hűtők és melegen tartók hőmérsékletét. Ha a kínáló pultban az ételek beszáradtak, langyosan, nem védetten tároltak, ne vásároljuk meg őket.

Ha az étel megkóstolásakor bármi szokatlant, eltérést észlelünk, ne fogyasszuk el!

Honnan ismerjük fel a romlott ételt?

A romlott ételnek általában érzékelhető jelei vannak. Ilyen a íz-, szín-, szagelváltozás, és az állag megváltozása. Ezeket az ételeket nem szabad megenni. Rosszabb esetben azonban az is előfordulhat, hogy nem látszik az ételen, hogy az már nem ehető (mikrobiológiai állapota, vagy idegen anyag tartalma miatt). Az ilyen esetekben következhet be élelmiszerfertőzés vagy élelmiszermérgezés. Egészségügyi ajánlások legfőbb tanácsként rendre azt is kiemelik, hogy

különösen kell vigyáznunk a magas fehérjetartalmú ételekkel, mint például a tej és a tojás, de a tésztáknak az újramelegítése sem ajánlott a nagy melegben.

Az élelmiszer okozta megbetegedések leggyakoribb tünetei: hányinger, hányás, hasi panaszok, görcsös fájdalom vagy többszöri ismétlődő hasmenés, hőemelkedés, fejfájás, idegrendszeri tünetek. A tünetek jelentkezésekor - még ha enyhének gondoljuk is - forduljunk orvoshoz. 

Fontos, hogy ha nem megfelelő higiénés körülmények között üzemelő vendéglátó létesítményt találunk, vagy vendéglátóegységben fogyasztott ételtől megbetegedünk, azt a Nébih Zöld számán (06 80 263 244) minél hamarabb jelezzük, hogy a szakemberek haladéktalanul kivizsgálhassák az esetet. A bejelentést akár a Nébih Navigátor ingyenesen letölthető applikáció segítségével is megtehetjük.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem