Tart még a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel 20 féle allergén virágpora van jelen a levegőben.
Ma Magyarországon 800 ezer alkoholista van, és évente 30 ezren halnak meg az ital következtében.
Egy átlagos magyar évente 14 liter 96 százalékos tiszta szeszt iszik meg, de még riasztóbb adat, hogy a Hévízi-tó medréből a magyar lakosság évente háromszor inná ki a tiszta szeszt. Ezzel az eredménnyel nyolcadikak vagyunk a világranglistán, olyan országokat előzünk meg, mint Andorra, Moldova, Oroszország vagy Ukrajna.
Ennek köszönhetően évente közel 30 ezren halnak meg itthon valamilyen alkohol okozta megbetegedésben, amellett, hogy 20 ezer honfitársunkat pedig a dohányzás viszi el.
- mondta el Dr. Zacher Gábor a FEM3 Café című műsorban.Semmi gond nem lenne, ha megálljt tudnánk parancsolni magunknak, és a harmadik pohár alkoholt már nem innánk meg.
Orvosilag igazolt, hogy ha mindkét szülő alkoholbeteg, akkor 70 százalék, ha csak az egyik szülő, akkor 50 százalék az esélye hogy az illető szintén inni fog genetikai okokra visszavezethetően, ám a maradék 50 százalék a szociális minta, és persze a kortárscsoport kihívások.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez egy működőképes rendszer lenne, ellentétben a tiltással és a riogatással, ami legtöbbször nem vezet eredményre. A szakember szerint meg kell tanítani az embereket kulturáltan alkoholt fogyasztani: ne arról szóljon a buli, hogy szétcsapjuk magunkat. A példamutatásnak óriási szerepe van.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








