17 °C Budapest

Egészségügy: rendkívüli lépésre készül a kormány

2019. február 28. 13:04

Kiterítette versenyképességjavító lapjait a kormány is, vagyis a Pénzügyminisztériumban is elkészült a javaslatcsomag. A hat nagy fejezet egyike az egészségügy, melyben öt javításra szoruló területet azonosított a kormány. Mindezek keretében például azt ígéri a kabinet, hogy idén júliusban elindul és bő egy év alatt megvalósul az állami egészségügyi rendszer finanszírozásának alapvető átalakítása. Ez évtizedek óta várt, valós reformértékű lépéssel érne fel.

Megjött a kormány csomagja is

Szerda délután a kormány honlapjára felkerült a Pénzügyminisztérium gondozásában elkészített a "Program a versenyképesebb Magyarországért" című dokumentum is. A szakmai munka tekintélyes részét a minisztérium munkatársai végezték el és ebben volt a segítségükre a Nemzeti Versenyképesséi Tanács.

5 pont

A 94 oldalas dokumentum 6 területre fókuszál és ezek egyike az egészségügy. Ezen a területen 5 javaslatot fogalmaz meg a tárca: 

  • Egészségmegőrzés, a prevenció erősítése és a népegészségügy fejlesztése. A tömegsport és az egészséges táplálkozás népszerűsítése, a kötelező/önkéntes szűrési rendszer fejlesztése, az egészségfejlesztési irodák működése tapasztalatainak értékelése. (Megvalósítás kezdete: 2019. január 1.)
  • Ellátási formák összhangjának megteremtése, az alapellátás fejlesztése. Az alapellátás “kapuőri" szerepének erősítése, a háziorvosi tevékenység olyan típusú ösztönzése és erősítése, ami tehermentesíti a szakellátást. Támogatni kell a praxisközösségek/csoportpraxisok kialakítását, a kistérségi szintű (a járóbeteg-szolgáltatókkal történő) együttműködést, a praxis szinten korábban nem elérhető szolgáltatások nyújtását, és a távdiagnosztikai, távkonzultációs lehetőségek elérését. (Megvalósítás kezdete: 2019. január 1.)
  • A teljesítmény-finanszírozási rendszer felülvizsgálata, valós költségekre épülő állami finanszírozási rendszer kialakítása. Az 1990-es években bevezetett teljesítményfinanszírozási rendszer felülvizsgálata, a megváltozott költségarányok és orvosi technológiák, az egyes beavatkozások költségigényeinek átfogó áttekintése különösen indokolt. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy egyes beavatkozások, illetve szakmák finanszírozási színvonala jelentősen eltér egymástól. E finanszírozási anomáliák jelentősen befolyásolják a kórházak gazdálkodási helyzetét is. A költségelemek felülvizsgálatát követően az új finanszírozási rendszerre való áttérés, a valós költségeket figyelembe vevő finanszírozási rendszer jelentős előrelépés lehet a racionális, fenntartható gazdálkodás irányában az egészségügyi intézményekben. Végrehajtás: széles intézményi kör bevonásával átfogó költségfelmérés. A költségvetési többletkiadásokra tekintettel indokolt lehet a lépcsőzetes bevezetés. (Megvalósítás kezdete: 2019. július 1., vége: 2020. szeptember 30.)
  • Szükségletekhez igazodó egészségügy, költséghatékony, modern ellátási formák preferálása, egészségügyi szükségletekhez igazodó ellátórendszer. Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer középpontjában a kórházak helyezkednek el. A kórházi kezelés azonban a betegek gyógyításának sok esetben nem a leginkább költséghatékony módja. A fejlett országokban számottevően csökkent a magas fenntartási költségekkel járó kórházi ágyak száma, egyre inkább előtérbe kerültek a költségtakarékos ambuláns beavatkozások, illetve a hangsúly is áthelyeződött a megelőzésre, valamint a lakosság egészséges életmódra nevelésére. A modern, költséghatékony ellátási formák (pl.: egynapos ellátások) ellátórendszerben betöltött szerepét növelő, ösztönző finanszírozási rendszer a betegek gyorsabb felgyógyulásához és egy költséghatékonyabb ellátórendszerhez egyaránt hozzájárul. Az egészségi állapot mielőbbi helyreállítását célzó ellátások ösztönzése kiemelt cél. A felszabaduló kapacitások hasznosítása, különös figyelemmel a növekvő krónikus ellátási igényekre, szintén fontos egészségpolitikai cél. (Megvalósítás kezdete: 2019. január 1., vége: 2020. december 31.)
  • Minőség az egészségügyben, minőségi indikátorok bevezetése. Közérthető formában olyan, a lakosság számára is hozzáférhető egészségügyi indikátorok kialakítása és rendszeres közzététele szükséges, amelyek alkalmasak az egészségügyi szolgáltatók tevékenységének bemutatására, illetve folyamatos értékelésére. (Megvalósítás kezdete: 2019. július 1., vége: 2019. december 31.)

Portfolio vélemény:

A fenti 5, a hazai egészségügy javításának érdekében hozott akcióterv közös jellemzője, hogy ezek szükségességével a széles szakmai közönség egyetért, igaz a várható átalakításnak mindig lesznek ellenérdekeltjei. A két legradikálisabb és legnagyobb hatással járó intézkedés megítélésünk szerint a szükségletekhez igazított ellátórendszer és a valós költségekre épülő állami finanszírozás kialakítása. Az elmúlt években egyáltalán nem használhattuk az egészségügy kapcsán a reform kifejezést, azonban amennyiben az itt felvázolt program megvalósul, akkor ebben az esetben már valid lesz ennek a kifejezésnek a használata. A feladatok komolysága miatt számunkra a körülbelül 1,5 éves végrehajtási idő nagyon szűknek ígérkezik, főleg ha figyelembe vesszük, hogy például az igényekhez igazított ellátórendszer akár kórházi osztályok, vagy kórházak megszüntetésével is járhat, melynek végrehajtása idehaza politikai kockázatokkal jár az aktuális kormányerőkre nézve.

Érdemes még azt is megjegyezni, hogy a reformlépések méretének megbecslését illetően önmérsékletre int bennünket a Pénzügyminisztérium dokumentumának utolsó táblázata. Ebből ugyanis kiolvasható, hogy az egészségügyi átalakítások mekkora költségvetési egyenlegromlással járnak. 2021-ben, amikor az új egészségügyi intézkedések az első teljes évükben fejtik ki hatásukat, 82 milliárd forintos egyenlegromlást okoznak, az utána következő 2 évben 78-78 milliárd forint lesz a kiesés. Ezek alapján (többek között) a valós költségekre való átállás nem lesz eget rengető hatású a költségvetésre nézve. Igaz, hogy az egész 94 oldalas dokumentumban csak itt szerepel az a kitétel, hogy "a költségvetési többletkiadásokra tekintettel indokolt lehet a lépcsőzetes bevezetés". 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem