8 °C Budapest

Kiderült a cukortitok: ezzel etetik a gyanútlan magyarokat

2018. július 13. 05:33

Napjainkban a kristálycukor ára rohamosan csökken Magyarországon. Az árakat fürkészve koránt sem mindegy azonban, hogy fehér répacukorról vagy barna nádcukorról van-e szó. Előbbi kilója ugyanis alig több 200 forintnál manapság, utóbbiért azonban ugyanazon bolton belül akár ötször annyi pénzt is elkérhetnek. Ezzel persze alapvetően még semmi gond sem lenne, a probléma viszont ott kezdődik, hogy sokan egészségesebbnek gondolják a barna (színű) cukrot, és ezért hajlandóak akár több pénzt is fizetni érte. Ez, a mai napig sokak fejében élő gondolat azonban hamis, ugyanis egészségügyi szempontból semmilyen különbség sincs a fehér, illetve barna kristálycukrok között. Mutatjuk, miért drágább mégis ennyivel az utóbbi.

A KSH legfrissebb, júniusi statisztikái szerint bár a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, a cukor ára kiugróan nagyot zuhant 2017 júniusához képest. Ez azt jelenti, hogy 2018. hetedik hónapjában 22,1 százalékkal volt olcsóbb a kristálycukor, mint az előző év azonos időszakában.

Bár a KSH hivatalos, fogyasztói árak alakulását mutató statisztikáján a 2018-as adatok nem szerepelnek, érdekes megnézni, hogy a 2013-as 300 forintos csúcshoz, és a 2017-es, szintén közel rekord magas árhoz (266 forint) képest, mennyit kell most fizetniük a vásárlónak egy kiló kristálycukorért a boltokban.

Cukor a magyar boltokban

Azért, hogy tisztábban lássuk az aktuális magyar kristálycukor felhozatalt, megkérdeztük a legnagyobb hazai áruházakat, hány különböző, egy kilós terméket tartanak a boltok polcain, és hogy ezeknek miként alakulnak jelenleg az áraik. Ezen felül kíváncsiak voltunk arra is, hogy a vásárlók mely termékeket részesítik leginkább előnyben.

Mindezek alapján a Sparban, a cikkelem szám tekintetében 55 százalék a fehér kristálycukrok, és 45 százalék a nádcukrok aránya, ami azt jelenti, hogy a boltok polcain 5 féle van az előbbiből, és további 4 féle az utóbbiból. Az Auchan webáruházában 4 féle fehér kristálycukrot és 1 féle nád kristálycukrot találtunk, a Tescóéban pedig szintén 1 nád kristálycukor volt, illetve 3 féle fehér kristálycukor (répacukor). 

Az Aldi munkatársai arról tájékoztatták a Pénzcentrumot, hogy "diszkontjaikban 5 féle kristálycukrot kínálnak, valamennyit 1 kg-os kiszerelésben". A kínálatban 4 féle fehér répacukor és egy barna nádcukor érhető el. Ám ezekből az üzletekben mindig csupán 2 félét tartanak egy időben. A Lidlben a vásárlók szintén 4 féle cukorral találkozhatnak, melyek közül kettő szezonális jelleggel érhető el. A megoszlás 2 répa, illetve 2 nádcukor. 

Az árak tekintetében a grafikonról leolvasható, hogy a bio, illetve nádcukrok kivételével alig kapható jelenleg Magyarországon olyan répacukorból készült fehér kristálycukor, aminek az ára 200 forint fölé kúszna. Az aktuális kedvező árak egyébként a cukor világpiaci árának tudhatók be, mióta ugyanis az EU eltörölte az úgynevezett cukorkvótát a hazai árak is jobbára beálltak a cukor világpiaci árához, ami jelen esetben áresést eredményezett a hazai boltokban. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a cukorkvóta kivezetése nyomán, hosszabb távon várhatóan erősödik majd az áringadozás is. 

Mindenki rosszul tudja

Az árakat figyelve kitűnik, hogy a barna nádcukor ára akár négy és félszer annyiba is kerülhet, mint egy olcsóbb fehér répacukoré (például Koronás Demerara vs. saját márkás kristálycukrok). Ezzel alapvetően persze nem lenne gond, hiszen mindenkinek a saját döntése, hogy milyen élelmiszerre mennyi pénzt költ, ráadásul az árat amúgy is rengeteg tényező befolyásolja. Az ugyanakkor már sokkal problémásabb, hogy megannyi ember fejében mind a mai napig él az a gondolat, hogy a barna cukor egészségesebb, mint a fehér. Ez a kijelentés azonban nem igaz. Éppen ezért megkerestük a NÉBIH-et, hogy egyszer és mindenkorra tiszta vizet önthessünk a pohárba kristálycukor téren.

Ha kémiai szempontból nézzük, akkor nincs különbség a répacukor és a nádcukor között. Mindkettő szacharóz, azaz egy egyszerű, kettős cukormolekula, amit a szőlőcukor (glukóz) és a fruktóz (gyümölcscukor) alkot. Egészségügyi szempontból tehát teljesen mindegy, hogy barna vagy fehér cukrot fogyasztunk. Eltérés az élvezeti értékben lehet a barnacukroknál tapasztalható karamellás íz miatt, ami sütemények, teák és kávék ízesítésekor lehet érzékelhető

- mondta el a Pénzcentrumnak a hatóság, hozzátéve, hogy "a barna nádcukroknak a fehér cukorénál valamivel magasabb ásványi anyag tartalma van magnézium, foszfor, kálium, kalcium, vas tekintetében, a vitamin tartamukban viszont szinte nincs is különbség. A napi átlagos fogyasztást figyelembe véve tehát, napi néhány teáskanál, illetve néhány mokkáskanál barna (nád)cukor illetve 1-1 sütemény elfogyasztása esetén a barnacukrokban található ásványi anyag tartalom nem jelent számottevő ásványi anyag bevitelt."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pusztán a színekkel történő megkülönböztetés másik problémája, hogy voltaképpen fehér színű cukrot az eredetileg barna színű nádcukorból is elő lehet állítani, bepárlási folyamatok utján. Sőt a cukorrépából nyert fehér cukrot is barnára lehet színezni a cukorgyártás során visszamaradt oldott nádmelasz hozzáadásával. Ez utóbbi egyébként a barnacukor néven ismert termék. Nem szabad tehát összetéveszteni a barnacukrot, a barna nádcukorral, utóbbi ugyanis a cukornád kipréselt, cukros levéből tisztítás után kikristályosított termék, ahol az a cél, hogy a melasz tartalom egy része megmaradjon. 

Akik "igazi" nádcukrot szeretnének vásárolni, javasoljuk, hogy mindig nézzék meg a csomagoláson a termék összetételét, így biztosan nem csalódhatnak

-hívta fel a figyelmet a NÉBIH. Fontos azt is tudni, hogy a mi éghajlatunkon cukorrépából állítják elő a közismert kristálycukrot, azonban a világ cukor gyártásának 70 százaléka cukornádból készül. Ez pedig azt jelenti, hogy a szállítási költségek jóval magasabbak a barna nádcukor esetében, hiszen a cukornád a trópusi, szubtrópusi klímát szereti, és ott is terem meg.

A termék A pontból B pontba juttatása ugyanakkor csak az egyik összetevője a boltokban tapasztalható magas áraknak, a másik az, hogy sokszor a kereskedők internetes oldalaikon a barnacukrok magasabb ásványi anyag és vitamin tartalmát népszerűsítik ("vizsgálati eredmények csatolása nélkül, a jelentéktelen különbségek ellenére" - írja válaszaiban a NÉBIH), 

ami a vásárlókban az egészségesebb termék benyomását kelti, és hajlandók többet fizetni értük.

Az egészséges barnacukor toposza tehát egy súlyos tévhit, és bár ízélményben valóban teljesen különbözik egymástól a fehér, illetve barnacukor mindenkinek érdemes jól átgondolnia, hogy milyen szempontok szerint dönt az egyes termékek megvásárlása mellett.

Csak a fehér

A cukrokkal kapcsolatban kíváncsiak voltunk a magyar vásárlók vásárlási szokásaira is, éppen ezért megkérdeztük az áruházakat, milyen tendenciákat látnak a fogyasztással kapcsolatban. A Sparban például, ahogy azt már korábban írtuk a cikkelemek 55 százaléka fehér kristálycukor (répacukor), és 45 százalékuk nádcukor, az eladott mennyiség ugyanakkor

91 százalékban fehér kristálycukor, és mindössze 9 százalékban nádcukor.

A vásárlók ez alapján tehát teljes mértékben az árazás alapján döntenek, és mindig a legolcsóbb kristálycukrot vásárolják. Hasonló tendenciákról számoltak be más áruházak is, hozzátéve, hogy az utóbbi években semmilyen jelentőseb fogyasztásbeli magatartásváltozást nem érzékeltek a kristálycukrok kapcsán. Válaszaiban a Lidl elmondta azt is, hogy bár a cukorkereslet egész évben kiegyensúlyozott, ám szezonális időszakban - mint például a nyári befőzés - erősödés érzékelhető a kristálycukor értékesítésében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm