26 °C Budapest

Nesze neked várólista: erre a kezelésre 5 évet várhatnak a magyar gyerekek

2018. június 7. 09:00

Van, ahol akár öt évet is várni kellene arra, hogy egy gyerek fogszabályzót kapjon - írja a Népszava.

Ha most egy beteg bekopogtat az ajtón, és nem azonnali ellátásra van szüksége, legkorábban négy hét múlva tudom fogadni például fogtömésre

- mondta el a lapnak Nagy Ákos, fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke. A szakember szerint hiába, hogy tíz gyerekből kettő-háromnak biztosan szüksége lenne fogszabályozásra, egyes megyékben csak erre a kezelésre éveket kell várni.

Az alelnök szerint Zala megyében körülbelül 3 évet, mert ott havonta csak 45 órában van szakorvos. Ennél azonban rosszabb a helyzet Komárom-Esztergomban és Nógrádban, mert ezekben a megyékben már csak egy fogszabályozó rendelés működik,

így akár 5 év is lehet a kezelésre az előjegyzés. Ez pedig olyannyira sok idő, hogy a gyerek ki is nőhet a fogszabályzásból.

A felnőtteknél sem jobb a helyzet, Míg negyven éves korig általában szuvasodás, ezt követően viszont a lötyögő fogak, a fogkövek, az ínybetegségek okoznak problémát. És ha valaki csak későn jut problémáival orvoshoz, már csak sok pénzért lehet csontpótló eljárásokkal menteni a menthető.

Nagy Ákos szerint a negyven felettiek 35-40 százalékának lenne szüksége paradontológiai kezelésre, csakhogy valószínűleg a rászorulók nagy többsége soha nem jut el oda. Az egészségügyi világszervezet, a WHO adatai szerint a 65-74 éves magyar emberek negyedének már egyetlen foga sincs.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?