A mesterséges intelligencia segítségével akár évekkel a hivatalos diagnózis előtt azonosítható a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar(ADHD).
Napok óta be sem engedi őket a rendszer, és "kizárólag a baj van vele" - mondta a Magyar Nemzetnek egy neve elhallgatását kérő patikus az úgynevezett eeszt rendszerről, vagyis a az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térről.
A lapnak nyilatkozó patikus elmondta, van, hogy inkább nem is használják az új rendszert, hiszen ha sikerül is bejelentkezni, perceket vesz igénybe a folyamat. Volt olyan páciens, aki 20-30 percet várt, míg az összes vényt beolvasták és kiadták a gyógyszereket. Közben persze érkeztek az újabb betegek, hatalmasra duzzadt a sor.
Az egyébként, hogy bizonyos rendelőkben és a patikákban még nem használják az eeszt-t, most még nem probléma, december 15-ig ugyanis türelmi időszak van, addig nem kötelező.
- mondta ezt Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke a lapnak. Azt, hogy több háziorvosnak is gondja van az új rendszerrel alátámasztja az is, hogy egy zárt Facebook-csoportban sorra érkeznek a panaszos bejegyzések. Volt, aki szóvá tette, jóval kevesebb stressz érte volna őket, ha a fenntartónál, vagyis az ÁEEK-nál felveszik a telefont, vagy erre az időre informatikusokat béreltek volna, hogy segítsék a háziorvosok munkáját. Egy másik orvos azt írta, nem tud bejelentkezni, és folyamatosan kapja a hibaüzeneteket; olyan a helyzet, mint egy hónappal ezelőtt, mikor még csak tesztidőszak volt, és a karbantartás zajlott. Volt, aki néhány sikertelen kísérlet után inkább be sem kapcsolta a rendszert.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








