A 41 éves klasszis kétéves, nyolcmillió dolláros szerződést írt alá, és karrierje során immár a negyedik klubjához igazol.
Várhatóan előre hozzák az ápolók, asszisztensek és mentőápolók következő, jövő novemberben esedékes béremelését - írja a Magyar Idők.
A szakdolgozói kamara szerinta fokozódó bérfeszültség megoldásához és az egészségügy más ágazatokhoz képest meglévő lemaradásának csökkentéséhez egy köztes béremelésre lenne szükség.
Annak ellenére ugyanis, hogy a bérmegállapodás nyomán egy olyan szakdolgozói bértábla lépett hatályba, amelfiigyelembe vette a pályán eltöltött időt és a végzettséget, a mindezt a fizetésekben kifejező különbség néhány hónap alatt eltűnt, amikor januártól a kormány döntésének következtében 161 ezer forintra emelkedett a garantált bérminimum. Ez ugyanis harmadára-negyedére apasztotta azt a 60-70 ezer forintot, ami egy OKJ-s végzettségű és egy diplomás, illetve egy kezdő és egy több évtizede pályán lévő ápoló fizetése között volt.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a lapnak elmondta, a bérek rendezése azért is kulcsfontosságú, mert óriási a munkaerőhiány a szektorban, aki teheti, elhagyja a pályát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta.







