12 °C Budapest

Kígyózó sorok a szakrendelőknél: ennyit várakoznak a magyarok egy vizsgálatra

2017. október 2. 10:00

A fővárosban bizonyos egészségügyi vizsgálatokra átlagosan egy-másfél hónapot kell várakozni. Vidéken azonban a több mint fél éves ácsorgás sem számít rendkívülinek - írja a Népszava.

A fővárosban egy endokrinológiai vizsgálatra egy-másfél hónapot kell átlagosan várni, a kardiológiára szintén. Bár utóbbinál akad olyan hely, ahol, ha valaki nem ragaszkodik konkrét szakorvoshoz, akkor két-három héten belül kaphat időpontot. A reumatológián pedig másfél-két hónap várakozás sem számít kiugró számnak.

Vidéken ennél rosszabbul alakulhatnak a dolgok. Könnyen megtörténhet például az, hogy valakinek több mint fél évet kell várnia egy szakorvosi vizsgálatra. Ezt Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója is megerősítette egy ügy kapcsán. Történt ugyanis, hogy egy betegnek 210 napot kellet várnia egy endokrinológiai kivizsgálásra.

Ez a várakozási idő sajnos nem tekinthető rendkívülinek, hiszen nagyon sok beteget kell ellátni"

-    mondta el a főigazgató.

Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 Járóbeteg és Szakellátási Szövetség elnöke a relatív orvoshiánnyal, bürokratikus és finanszírozási akadályokkal magyarázta a várakozások meghosszabbodását. Az endokrinológiát pedig különösen "mostoha" rendelésnek hívja, ugyanis egy-egy beteg terápiájának beállításához sok laborvizsgálatra van szükség, azok költségesek és rosszul finanszírozottak. Így ez a szakma jelentős veszteséget okozhat a rendelőknek. Budapesten jellemző leginkább, hogy a szakorvosokat mind gyakrabban hívják a magánrendelők, ami felviszi a béreket, és elszippantja a kollégákat, akiket csak még több pénzzel lehetne pótolni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pásztélyi szerint fontos lenne a háziorvosok receptírási jogának a kibővítési is. Hiszen sokan csak azért mennek szakrendelésre, hogy megkapják a szükséges receptjeiket, ami szükségtelenül növeli a forgalmat. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő vezetője, Kiss Zsolt pedig arról beszélt, hogy a háziorvosok hamarosan érdekeltté válhatnak abban, hogy lehetőség szerint ne küldjék szakrendelésre a beteget. A kormányzat ezzel is csökkentené a szakrendelők zsúfoltságát. Valamint a hamarosan az e-egészségügyi információs rendszeren keresztül látni fogják majd a beutalásokat, és azt is, hogy azokkal hova érkeznek a betegek. Az adatokból az is kiderülhet, hol és hogyan érdemes beavatkozni az előjegyzési listák rövidítésének érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem