Felhívta a Travel Teachers utazási iroda biztosítóját Budapest Főváros Kormányhivatala, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását
Idén novembertől csak az kap az orvostól hagyományos receptet, aki azt külön kéri. Alapjáraton elektronikus receptet állítanak majd ki - írja a Népszava.
Hamarosan a kormány elé kerül az e-receptek bevezetéséről szóló jogszabályjavaslat, novembertől pedig országosan bevezetik az elektronikus vényeket. Azaz az orvos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzíti, kinek, milyen gyógyszert rendelt, a patikusok pedig innen olvashatják azt ki.
Az e-recept bevezetésével azonban a papíralapú beutalók és receptek sem szűnnek meg, továbbra is lehet majd kézzel vényt írni. Például akkor, ha az orvos háznál ír fel betegének orvosságot. Idővel azonban az e-recept és e-beutaló kiszoríthatja majd a papíralapú rendelést, de még nem látni, hogy ez milyen gyorsan fog megtörténni.
A gyakorlatban a gyógyszerek kiváltása leginkább egy banki tranzakcióra fog majd hasonlítani. a páciensnek igazolnia kell magát a taj-számával, vagy elektronikus személyi igazolványával, s ha megkapta a gyógyszert, akkor átvételi elismervényt kell adnia a patikusnak.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







