A szabad orvosválasztást a jelenlegi kormány 2021-ben, a hálapénz kivezetésével párhuzamosan szüntette meg.
Vizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár egy beteghalállal végződött márciusi eset ügyében - írta a Népszabadság.
- mondta Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a lapnak.
Egy 37 éves nő nemrég rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. Az utcán összeesett, stroke-gyanús nőhöz a XII. kerületbe riasztották a mentőket, akiket a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete a Szent János Kórházba irányított. Az a kórház azonban korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos neurológus szakorvos hiányában nem akarta átvenni, majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget. Időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban, újra kellett éleszteni, végül a Szent Margitban műtötték meg, ám azóta elhunyt.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








