11 °C Budapest

Folytatódik az egészségügy átalakítása: jön a béremelés?

MTI
2016. február 15. 17:00

A kormány folytatja az egészségügyben megkezdett átalakításokat: a béremelést, az alapellátás erősítését és a területi szociális különbségek csökkentését - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Balog Zoltán az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőinek és tagjainak kinevezése alkalmából tartott ünnepségen mondott köszöntőjében azt mondta: közös cél, hogy az egészségügyi intézmények a jelenlegi finanszírozási struktúra mentén valóban a beteg igényeihez igazodjanak.

Emlékeztetett, az elmúlt években több lépcsőben igyekeztek a béreket emelni, és ezt a béremelést folytatni kívánják a többszöri bérrendezés mellett. Balog Zoltán megemlítette a rezidensi ösztöndíjprogramot és az ösztöndíj utáni szakorvosi béremelést.

A miniszter kifejtette: a fiatal szakorvosok idén januártól az illetményükön felül és a teljesített ügyelet, önként vállalat többletmunka díján túl további - legfeljebb - bruttó 151 ezer forint támogatásban részesülhetnek. Azok jogosultak erre a támogatásra, akik részt vettek a rezidensi ösztöndíjprogramban, és vállalják, hogy szakvizsga után öt évig Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi ellátásban, teljes munkaidőben közalkalmazotti munkaviszonyban dolgoznak - ismertette.

Így egy fiatal szakorvos bruttó jövedelme 405 ezer forint kell, hogy legyen

 - tette hozzá Balog Zoltán.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy eddig 616-an igényelték ezt a támogatást, de az elvégzett szakvizsga arányában ez a szám nőni fog, továbbá a meghirdetett rezidensi ösztöndíjas helyeket is betöltötték.

Az egészségügyi háttérintézmények átalakításának tervét érintve a miniszter úgy fogalmazott: ebben az ágazat egy lépéssel előrébb tart, hiszen már történtek jelentős rendszerszervezési átalakítások. Ezt az előnyt mindenképpen érvényesíteni szeretné a kormányzati egyeztetések során - tette hozzá.

A szakmai kollégium tagozatvezetőinek kinevezése alkalmából tartott ünnepségen Balog Zoltán úgy fogalmazott, mindenki tisztában van azzal, hányfajta érdek rángatja az egészségügyet, a kormánynak az a feladata, hogy ezeket az érdekeket összehangolja úgy, hogy ne gyengítsék, hanem egy irányba hatva erősítsék egymást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az emberi erőforrások minisztere elismerte, hogy sokáig még nem fognak tudni annyit fizetni a gyógyításért, mint a nyugati országok ellátórendszerei, azonban úgy vélte, hogy a családi otthonteremtési támogatás (csok) versenyképes alternatívát kínálhat azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy külföldön vállaljanak munkát.

A CSOK egy olyan programja a magyar kormánynak, amelynek igénybevételéről - a miniszter reményei szerint - sokan el fognak gondolkodni.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy a következő két és fél évben nagyon sok feladata lesz a magyar kormánynak az egészségügyben, és ehhez az kell, hogy legyen egy független tanácsadó testület.

Ezt a függetlenséget komolyan kell venni, hiszen az ellátórendszer szereplői nem passzív elszenvedői és szereplői, hanem aktív alakítói annak - mondta az államtitkár, hozzátéve, jelenleg sokféle érdekrendszer mentén folyik az ellátás, és ezen szeretnének változtatni, támaszkodva a szakmai kollégium tagozatvezetőinek és tagjainak szakértelmére.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökének Fülesdi Bélát, alelnökének Svébis Mihályt és Szilvási Istvánt, titkárának pedig Mészáros Magdolnát és Vajer Pétert nevezte ki Balog Zoltán miniszter.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem