Párizs idén is Európa egyik legnépszerűbb úti célja, de a friss adatok alapján a város még drágább lett, mint tavaly.
Továbbra is bénultan áll Budapest egyik fontos csomópontja: hiába ígérték, ez még nagyon fájni fog
Ismét csúszik a Keleti pályaudvar teljes újranyitása, aminek eredetileg vasárnap reggel kellett volna megnyílnia a forgalom előtt – írja a 444. A tervek ellenére az első vonatokat csak vasárnap délután engedték be az állomásra. Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató akkor azt írta, fokozatosan engedik rá a teljes forgalmat a pályaudvarra, de „hétfő reggeltől már teljes gőzzel üzemel majd a Keleti”. Ez nem valósult meg.
A MÁV hétfő hajnalban adott ki sajtóközleményt, miszerint a pályaudvar egy részén továbbra is tart a hibaelhárítás, így néhány vonatot továbbra sem tudnak beengedni.
A fennakadás a győri fővonal járatait érinti. A soproni Scarbantia, a szombathelyi Savaria, a győri Arrabona, a grazi Dráva és Mura InterCityk, valamint a bécsi EuroCityk továbbra is Budapest-Kelenföldről indulnak és addig is közlekednek. Az utasoknak az M4-es metrót ajánlják, a Keleti pályaudvar és Kelenföld között továbbra is elfogadják a vasúti jegyeket.
A Keleti pályaudvart augusztus 25-én zárták le négy hétre. A felújítás ideje alatt összesen 4,5 milliárd forint értékű beavatkozást végeztek a vasúti infrastruktúrában.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







