-2 °C Budapest

Több ezer szerződésre számít a piacra visszatérő Wabard

2010. április 15. 15:32

Mától újra értékesítheti kötelező biztosítási termékét a Wabard Biztosító Zrt., miután a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ma közzétett határozata alapján visszaengedte a piacra a tavaly szeptemberben adminisztratív hiányosságok miatt felfüggesztetett társaságot. Bár a biztosító így az év végi kiélezett kampányból kimaradt, kedvező díjainak köszönhetően jelentősen beleszólhat az évközi versenybe - derül ki a Biztosítás.hu internetes alkusz elemzéséből.

Bár a 2008 októberében piacra lépett és Wáberer György nevével fémjelzett Wabard Biztosító Zrt. tulajdonosi háttere miatt elsősorban a flotta szegmens meghódításáért indult harcba, a társaság a gépjármű felelősségbiztosítások lakossági piacán is több tízezres ügyfélszámot célzott meg indulásakor. A várakozásokon felül hozta is a terveket első kampányában: több mint hetvenezer ügyfelet szerzett: ennek háromnegyede lakossági, a maradék egynegyed pedig flottaszerződés volt. Vélhetően ugyanakkor éppen a vártnál is nagyobb állományszerzés vezethetett a biztosító tavalyi felfüggesztéséhez, a PSZÁF indoklása szerint ugyanis a társaság az információs és ellenőrzési, valamint a nyilvántartási rendszerének működtetésével nem tudott megbirkózott a tavalyi évben, így a 2009-es kampányában már nem vehetett részt.

"A mai naptól ugyanakkor, miután teljesítette a PSZÁF által előírt átalakításokat és rendbe tette adminisztrációs rendszereit, a tavalyi kihagyott kampány és állományvesztés után most intenzív ügyfélszerzésbe kezdhet a biztosító." - véli Rácz István a Biztosítás.hu internetes alkusz ügyvezetője. Az alkuszcég a napokban több mint tízezer díjszámítás eredményeit hasonlította össze, amelyből az látszik, hogy a Wabard újra versenyképes tarifákon kínálja kötelező biztosításait, így év közben több ezer kötelező megkötésére számíthat.

A társaság ajánlatait elsőként visszakapcsoló Biztosítás.hu ügyvezetője szerint az év hátralévő részében a Wabard az esetek 12 százalékában várhatóan a legolcsóbb, mintegy harmadában pedig várhatóan a három legolcsóbb biztosító között találja majd magát az összehasonlításokban. Érdekesség, hogy a Wabard által megcélzott korosztályok között nincsenek 25 évesnél fiatalabb - a biztosítók által kockázatosabbnak mondott - vezetők, ami a Biztosítás.hu elemzése szerint megfontolt tarifakészítésre vall. Főszabályként a Wabard a 31-41 év közötti korosztályokban kínál alacsony díjakat, emellett jelentős szerzésre számíthat még a 41 év feletti ügyfelek körében is, ahol szintén nagy számban jön ki a díj a legkedvezőbbre.

A személygépjárművek tulajdonosai mellett a Wabard a vontatókra is kedvező díjat kínál. Ebben a kategóriában a biztosítótársaság tarifája az esetek 85 százalékában a legolcsóbb, így a fuvarozók körében is jelentős évközi népszerűségre számíthat.

Rácz István szerint - bár a tavalyi kampányban emelkedett azoknak a száma, akik a díj mellett a biztosító ismertségét és nagyságát is figyelembe vették választásuk során- a legtöbben még mindig ár alapján választanak maguknak kötelező biztosítót. Mivel a kampányban adott jelentős kedvezmények januártól már nem járnak az autósoknak, évközben általában többet kell fizetni a kötelezőért, így a Wabard tarifa az évközi versenyben is igen vonzó lehet az olcsó kötelezőt keresőknek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A gépjármű-eladások csökkenésével pedig- idén mindössze 60 ezer új autó eladására számítanak a forgalmazók - megnőhet a jelentősége a Wabard által várhatóan megszerezhető 6-7 ezer db évközi szerződésnek.

A Biztosítás.hu szerint ugyanakkor nagy kérdés, hogy a Wabard megtépázott hírneve hány ügyfelet térít majd el a legalacsonyabb díj választásától, valamint az is, hogy a biztosító egyéb termékei (pl.: CASCO) mennyire lesznek sikeresek az autósok körében.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 08:04
CNBC DACH néven német nyelvű üzleti és pénzügyi platformot indít a világ vezető üzleti hírszolgáltat...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 10:32