13 °C Budapest

PSZÁF: 5 biztosító vesztett a tavalyi kgfb ügyfél-versenyben!

2010. április 2. 12:02

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2009 végén - a korábbi évekhez hasonlóan - kiemelten figyelte a meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakat, az átkötéseket. Az elmúlt kampányidőszakban több mint másfél millió járműre kötöttek új kgfb szerződést, ebből több mint egy millió esetben tényleges biztosítóváltás is történt. Sokan 15 ezer forint feletti összeget tudtak megtakarítani az átszerződéssel.


A 2009/2010-es átkötési időszak volt az utolsó olyan kampányidőszak, amikor az ügyfelek a naptári év végével válthattak biztosítót. Az új törvényi szabályozás szerint a jövőben az éves biztosítási szerződések fordulónapján lehetőség lesz a váltásra. Feltehetően emiatt, a 2010-re meghirdetett kgfb díjaknál jelentős kedvezményeket lehetett igénybe venni. Több biztosítónál 50 százalékot meghaladó volt a kedvezmény mértéke, de a biztosítónkénti kedvezmények meglehetősen eltérő jellegűek voltak.


Összesen 14 biztosító rendelkezik a magyarországi mintegy 4 milliós kgfb állománnyal. Közülük - felügyeleti határozat alapján - egy, a Wabard Biztosító Zrt. nem fogadhatott be új szerződési ügyfélajánlatot a 2009/2010-es átszerződési időszak során.


A Felügyelet folyamatosan kért tájékoztatást az internetes alkusz cégektől a díjhirdetést követő felmondásokról, az új kötések alakulásáról, majd a biztosítóktól bekérte a végleges adatokat is. Eszerint, 1 551 093 járműre kötöttek új szerződést (egyedi és flotta járművek együttesen), ebből 517 084 volt a visszakötés (felmondás után ugyanahhoz a biztosítóhoz visszatérő ügyfelek). Így a ténylegesen biztosítót váltók száma 1 033 999 volt, amelyből 964 ezer volt az egyedi szerződéssel rendelkező biztosított, ez volt a legintenzívebb kampányidőszak a kgfb üzletág történetében. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a bonyolult kedvezményrendszerek miatt egyre többen keresték fel az internetes díjszámítási lehetőségeket.


Az elemzések során kiderült, hogy a biztosítóválasztásnál már nem feltétlenül a legkedvezőbb ár alapján döntöttek az ügyfelek. Jelentős volt a visszakötők aránya, akik felmondás után feltehetően a korábbinál alacsonyabb díjért tudtak új szerződést kötni ugyanannál a biztosítónál. Akadt biztosító, ahol a visszakötők aránya elérte a 66 százalékot. A legtöbb autós 15 ezer forint feletti összegért, azaz egy év alatt megtakarítható díjért váltott biztosítót. Az ügyfelekért folytatott verseny a korábbiakkal megegyezően változatlanul éles volt a biztosítók között.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)


Az átkötési időszakban összességében 5 biztosító vesztett, 9 biztosító nyert ügyfeleket. Volt olyan biztosító, amely állományának több mint felét elveszítette, és olyan is, amelyik több mint 40 százalékkal tudta gyarapítani ügyfeleinek számát. A legnagyobb állománynövekedés 99 ezer volt, míg az egyik biztosítónál 157 ezerrel csökkent a szerződések száma.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. május 18. 18:51
Hiába nyert másodjára is pert az Átlátszó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ellen, az a márc...
Holdblog  |  2022. május 18. 06:11
Az Alaskan Airlines igen nagy port kavart a légitársaságok világában, amikor februárban első nagy ha...
Kasza Elliott-tal  |  2022. május 17. 19:41
Ma lezajlott a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciója, elköltötték a teljes erre szánt öss...
Bankmonitor  |  2022. május 17. 14:17
Egyre szűkül azon bankok listája, amelyek átvehetik a Sberbank hiteleit. Valószínűleg az érintetteke...
Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 19. csütörtök
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?