Cáfol a Tesco: nem történt felmondás

2009. december 10. 16:02

Cáfolja a Tesco azokat a lapértesüléseket, melyek szerint az áruházlánc néhány munkanapon belül elbocsátotta az ünnepek közeledtével ideiglenesen, de határozott idejű szerződéssel alkalmazott munkavállalóit.

Hackl Mónikától, a Tesco kommunikációs vezetőjétől az alábbi nyilatkozatot kaptuk:

"Határozottan cáfoljuk a vádakat: Nem történt felmondás ebben a körben. A Magyar Nemzet sajnos nem tájékozódott a munkaszerződések felmondásának szabályait illetően. Határozott időre szóló munkaszerződést nem lehet rendes felmondással megszüntetni, kizárólag csak rendkívüli felmondással. Ebben az esetben azonban ki kell fizetni a szerződés teljes időtartamára járó bért, és ez a fajta felmondás egyébként is csak súlyos indokok alapján történhet."

A Magyar Nemzet mai száma arról írt, hogy a Tesco országszerte felajánlotta dolgozóinak, hogy az ünnepek közeledtével ideiglenes munkalehetőséget biztosít munkanélküli hozzátartozóiknak. A lap állítása szerint több olyan esetről is értesült, hogy az ilyen munkára felvettek közül többeket is elbocsátottak, noha december 31-ig szóló, határozott idejű szerződést kötött velük az áruházlánc:
Súlyos vádak a magyar Tesco ellen

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36