14 °C Budapest

Ezt sok magyar rosszul tudja: milliós bukta is lehet a nyaralás vége

Pénzcentrum
2014. június 19. 05:25

Indul a nyaralási szezon, a legtöbben már megtervezték az idei vakációt és le is foglalták a szállást. Sokakban felmerül ilyenkor a kérdés, hogy szükséges-e külön biztosítást kötniük, vagy unión belül már teljesen felesleges? Esetleg kaptunk a bankkártyánk mellé utasbiztosítást is? A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy milyen biztosítást érdemes választani külföldi utazáshoz.

A legtöbben már hallottak az úgynevezett EU-kártyáról, azaz az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról. Habár kiváltásával tudjuk igazolni EGT-s államokban (Európai Gazdasági Térség, tehát az uniós államokon kívül Izland, Norvégia, Liechtenstein és Svájc) az orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokra való jogosultságunkat, ez a valóságban (főleg az utasbiztosításokhoz képest) meglehetősen kevés orvosi vizsgálatra/beavatkozásra jogosít minket. Ráadásul számos olyan ország van (például Belgium, Franciaország, Luxemburg és Finnország), ahol előre ki kell fizetni a "számlát", és majd csak utólag igényelhetjük vissza az ellátásra kifizetett összeget, vagy annak egy részét.

Sőt, olyan államok is vannak, ahol önrészt is kell fizetni, melyet utólag sem igényelhetünk vissza. Ez pedig több tízezer forintos tétel is lehet. Például Finnországban egy ambuláns műtétért fizetendő önrész mértéke 90,3 euró, azaz közel 28 ezer forint. Horvátországban a térítésmentesen igénybevehető életmentő és elsősegély-ellátások esetén is átlagosan 15 százalékos önrészt kell fizetnünk. Belgiumban kórházi kezelés esetén a 15,31 eurós (4700 forintos) napidíjat és a 42,58 eurós (13100 forintos) átalány-illetéket is önrészként kell kifizetnünk.

A nyári hónapokban ugrásszerűen megnő a kártyaigénylések száma (érdekesség, hogy a síszezon alatt kevésbé figyelhető meg hasonló kiugrás). Tavaly összesen közel 470 ezer magyar kérte ki az EU-kártyát. Idén május végéig pedig 141 ezer darab kártyát állítottak ki a hatóságok - tájékoztatta lapunkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). 2013-ban az eddig beérkezett számlák alapján több mint 9000 esetben használták a kártyát. Az ellátási esetek értéke pedig (tehát amit az OEP kifizetett a külföldi biztosítóknak) az több mint kétmilliárd forint. Ez alapján kiszámítható, hogy egy külföldi ellátás átlagos értéke meghaladja a 225 ezer forintot is. Nem úszta meg viszont ennyivel az a magyar család, amelynek a háza is ráment egy amerikai kórházi kezelés kifizetésére. Összesen 400 ezer dollárt követeltek és hajtottak is be rajtuk:

KATTINTS!
88 millió forintot bukott a magyar család a kórházi számlán

Fontos tudni, hogy EU kártyára az jogosult, akinek rendezett a jogviszonya. A kártya 3 évig érvényes, ám csak akkor használhatja a kártyatulajdonos, ha az igénybevétel időpontjában is rendezett a jogviszonya - hiszen ez 3 év alatt változhat. Ellenkező esetben az OEP átadja a TAJ számát a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), aki megindíthatja vele szemben az eljárását.

Nemcsak a parton, de a vízben is számos veszély leselkedhet ránk a nyaralás során - nem érdemes tehát a biztosításon spórolni, hiszen egy tengerparti baleset ellátása több százezer forintba is kerülhet.


A bankkártyámhoz is tartozik biztosítás, az nem elég?

Miután a turisták által sűrűn látogatott üdülőhelyek környékén az orvosok legtöbbször magánpraxisban működnek, valamint számos országban a hazainál szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, ezért mindenképpen ajánlatos megfontolni egy utasbiztosítás megkötését is.
Mielőtt azonban több ezer forintért kötnénk a vakáció egy-két hetére biztosítást, ellenőrizzük, hogy a bankkártyánkhoz tartozik-e utasbiztosítást. Korábban ugyanis a dombornyomott plasztikok többségéhez a bankok díjmentesen (vagy minimális éves díjért) adtak utasbiztosítást is, mely akár két hónapos kinti tartózkodás idejére is védelmet nyújt. Ráadásul a poggyászunk eltűnését vagy fogorvosi kezelést is fedezheti egy ilyen biztosítás. (Igaz, az elmúlt hónapok során több bank is megszüntette a kártyákhoz tartozó díjmentes utasbiztosítást. Például a Citi Life hitelkártyához a tavalyi év végéig 2990 forintos kedvezményes áron lehetett éves utasbiztosítást igényelni, az idei évtől viszont már a standard 4990 forintos áron kérhetik az ügyfelek. De hasonlóan járt el a Sberbank és az MKB is korábban, megszüntetve az egyes kártyákhoz járó díjmentes biztosítást.)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ma már szinte mindenkinek van bankkártyája. Mégis sokan elfelejtik, hogy díjmentes vagy kedvezményes utasbiztosítás is kapcsolódhat a plasztikhoz.


Például a Budapest Bank valamennyi dombornyomott kártyájához tartozik utasbiztosítás, amely a kártya birtokosának alapszintű védelmet nyújt 7,5 millió forintos értékig külföldön bekövetkező baleset vagy megbetegedés esetén. Ráadásul több, extrémnek számító sporttevékenység kapcsán is védelmet biztosít (rafting, búvárkodás, motorcsónakos vontatott matracozás). Habár a CIB Banknál csak az aranykártyákhoz jár díjmentesen utazási védelem, mégis érdemes lehet a sima kártyánkhoz is igényelni. Mivel az éves díja (3490 forint) körülbelül ugyanannyi, amennyiért egy hétre tudunk biztosítást kötni. A K&H-nál is csak az aranykártyáknál került az utasbiztosítás beépítésre a kártya éves díjába, sima dombornyomott kártyák esetén az éves díj hatezer forint, mely 60 napos külföldi tartózkodásra nyújt fedezetet - tudtuk meg a pénzintézettől.

Egy egyhetes, európai tengerparti nyaralás biztosításának ára háromezer és ötezer forint között mozog (a netrisk.hu biztosítási portál kalkulációi alapján), ezért tanácsos lehet a bankkártyánkhoz igényelni az általában egy évre (vagy a kártya lejáratáig) érvényes utasbiztosítást ugyanilyen áron. Így egyrészt a következő utazáskor nem szükséges megint külön több ezer forintot kifizetni, másrészt pedig nemcsak a biztosítás díja miatt spórolhatunk sokat, de az esetlegesen bekövetkezett szerencsétlenség esetén sem kell előre kifizetnünk a szolgáltatást, vagy olyan önrészt, melyet sosem látunk viszont.

Mindenesetre ne csak azt ellenőrizzük, hogy a kártyánkhoz már tartozik-e, vagy esetleg igényelhetünk-e kedvezményes utasbiztosítást. Természetesen fontos, hogy összehasonlítsuk a külön igényelhető biztosításokkal is, és saját igényeinknek megfelelően (poggyászvédelem, extrém sportokra kiterjedő védelem, gépkocsi-asszisztencia) válaszuk akár a drágább, de magasabb szintű védelmet nyújtó szolgáltatást. Ez lehet egy bővített, éves biztosítás a bankkártyánkhoz, vagy ha ritkán utazunk, akkor pedig valamelyik biztosítónál, már a neten is percek alatt megköthetjük a nyaralásunk idejére. Így pedig akár több millió forintos orvosi kiadástól kímélhetjük meg magunkat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2024. április 18. 14:02
Átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át a hvg.hu irányítását, miután Nag...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem