13 °C Budapest

Itt a nagy európai gyilkosság-térkép: van mitől rettegni Magyarországon is

2020. szeptember 3. 11:11

Úgy ahogy az egész EU-ban, Magyarországon is dinamikusan csökken a gyilkosságok száma. Ezzel együtt is hazánkban 100 000 főre több gyilkosság jut, mint az unióban átlagosan. Messze nem mi vagyunk azonban a legveszélyesebbek ebből a szempontból. A balti országok ugyanis toronymagasan vezetik a gyilkossági rangsort, de például Romániában is elég sok ilyen bűntett történik. Szlovákia és Ausztria azonban roppant biztonságosnak számít ezen a téren. 

2016-ban 3 124 ember lett gyilkosság áldozata az EU-ban. Ez a szám 312-vel kevesebb volt, mint az azt megelőző évben, és 901-el 2011-hez képest. Mindez azt jelentette, hogy 2016-ban 0,7 gyilkosság jutott 100 000 lakosra az EU-ban. A tendencia ráadásul jó, egyfolytában csökken 2011 óta - derült ki az Eurostat friss jelentéséből.

Az unió egyes tagállamaiban azonban jóval több gyilkosság történik lakosságarányosan, mint másokban. Így például a statisztikák alapján a legtöbb gyilkosság a balti államokban jut a lakosságra, Lettországban például 100 00 főre 3,8. Ezzel ők állnak a lista élén, majd a mások, harmadik helyen szintén balti országok, Litvánia és Észtország sorakoznak. Sorrendben 2,8, illetve 2,3 gyilkosság jut itt 100 000 lakosra. 

Ahogy az a listán is látszik, bár Magyarország bőven elmarad a lista éllovasaitól, azért hazánkban is több gyilkosság jut 100 000 lakosra, mint az EU-s átlag. 2017-ben egészen pontosan 0,83 gyilkosság jutott 100 000 főre. A környező országok közül ennél magasabb volt az arányszám Romániában, Horvátországban, de még Szlovéniában is. 

Mögöttünk végzett azonban nyugati szomszédunk, Ausztria, itt csupán 0,55 gyilkosság jutott 100 000 lakosra. De ez még messze nem a legjobb arány. Az EU-ban a legjobb statisztikákat Luxembourg tudta felmutatni ezen a téren, itt csupán 0,15 gyilkosság jutott 100 000 lakosra, de szintén nagyon kevés embert öltek meg Írországban, Németországban, illetve északi szomszédunknál, Szlovákiában. Sorrendben 0,36; 0,44; valamint 0,48 gyilkosság történt ezekben az országokban 100 000 főre vetítve.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az arányok mögött

Ha az arányok mögé tekintünk, akkor mindez számokban azt jelenti, hogy Magyarországon 2017-ben 79 embert öltek meg, 2014-ben ez a szám még 92 volt, 2011-ben viszont 160. Azt mondhatjuk tehát, hogy hazánkban is, akárcsak az EU-ban folyamatosan csökken a gyilkosságok aránya. Magyarországon 6 év leforgása alatt például fele annyi ember esett gyilkosság áldozatául. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem