Váratlan időpontban hirdetett Kormányinfót a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótéjákoztatóján elmondta, hogy a fertőzöttek és halottak száma is folyamatosan emelkedik, de jó hír, hogy a gyógyultak száma is nő. A Pesti úti idősotthonról elmondta, hogy tegnap újabb 56 idős betegedett meg igazoltan, viszont közülük vannak, akiknek nincsenek tünetei, vagy tünetszegények, tehát jó állapotban vannak.
A tisztifőorvos elmondta, hogy minden szükséges információt begyűjtenek ahhoz, hogy a szükséges intézkedéseket ennek tükrében meg tudják hozni az idősotthonokkal és kórházakkal kapcsolatban.
Kitért a húsvétra is: lesznek olyan családok, amelynek tagjai kénytelenek lesznek külön tölteni. A kapcsolattartásra rengeteg lehetőleg kínálkozik a személyes látogatáson túl is. A szokásokat a lehetőség szerint érdemes megtartani.
Müller Cecília beszélt a túlevésről is: azt tanácsolja, ne a hűtőszekrényben keressük a megoldást a stressz ellen. Azt javasolta, hogy a nehezebb ételeket eleve jobb elhagyni, vagy inkább reggelire enni őket, nem pedig vacsorára.
Kiss Róbert tájékoztatott, hogy tegnap és ma összesen öt teherszállító repülőgépen érkezett védőfelszerelés szállítmány: 20 ezer teszt, 5 ezer pár kesztyű és 5,1 millió maszk érkezett. Elmondta: 6451 esetben figyelmeztetéssel éltek, 2062 helyszíni bírságot szabtak ki, 2082 feljelentést tettek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Budapesten pénteken 941 szabálysértést észleltek. 663 esetben figyelmeztették a szabályszegőket (eddig ez a legtöbb egy nap alatt), 183 helyszíni bírságot szabtak ki, 95 feljelentés tettek. Beszámolt arról is, hogy egy koronavírus-fertőzött beteg pénteken engedély nélkül elhagyta az Uzsoki kórházat, majd visszament; a XIV. kerületi rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellene.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








