Kitört a botrány a budapesti reptéren: utazás előtt ezt jobb, ha tudod

2018. március 12. 05:45

Január-február folyamán nagy nyilvánosságot kaptak a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren elkövetett lopások, melyekről a Pénzcentrum is többször beszámolt. A fosztogatók senkit sem kíméltek: áldozataik között voltak külföldi és magyar áldozatok is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a biztosítók éreztek-e bármit a lopásokról szóló hírekből: emelkedett-e a szerződéskötések, esetleg a bejelentett káresemények száma az azóta eltelt időszakban?

Először január közepén értesülhettünk arról, hogy nagy baj van a budapesti reptéren: Dél-Korea budapesti nagykövetsége január 19-én tett közzé egy nyilvános Facebook-posztot, amelyben arra figyelmeztették állampolgáraikat, hogy az utóbbi időben sok honfitársuk értéke tűnt el a bőröndjeikből.

A reptéri fosztogatókat ez nem riasztotta el tevékenységüktől, a következő hetekben sorra láttak napvilágot az újabb, lopásokkal kapcsolatos hírek. Február elején például Babos Tímea teniszező is arról számolt be a Facebookon, hogy táskáját nyitott állapotban vette át az utazást követően, és hiányzott is belőle néhány holmija.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fosztogatásról szóló hírek hatására emelkedett-e a új poggyászbiztosítások száma, illetve a lopásokhoz köthető bejelentett káresemények mennyisége.

Volt változás?

Bár logikusnak tűnt, hogy a fosztogatásokról szóló hírek hatására többen kötnek biztosítást utazásuk előtt, a biztosítók számunkra eljuttatott válaszaiból mégsem ez derült ki. De nem volt változás a bejelentett káresemények mennyiségét tekintve sem.

Az elmúlt 4 hétben megközelítőleg azonos számú volt a poggyászkár bejelentések száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva"

 - tudtuk meg Tallárom Tamástól, a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kárigazgatójától. Hasonlóan nyilatkozott például az Aegon Biztosító és a K&H Biztosító is. Ugyanakkor nem minden biztosító tudott választ adni a kérdéseinkre, mivel a poggyászbiztosítások sok esetben nem külön biztosítások, hanem az utasbiztosítások részei, tehát nincsenek külön adatok róluk.

Jelenleg köthető utasbiztosításaink automatikusan kiterjednek a poggyászbiztosításra is, nem kell külön igényelni, ezért nem kimutatható, hogy az igénybe vevők száma a kérdésben megfogalmazott okok miatt emelkedne. Ugyanakkor korábban kötött, éves bérlet jellegű termékeink esetében - ahol kiegészítőként kell megkötni a poggyászbiztosítást - sem tapasztaltuk az ilyen jellegű igények emelkedését"

 - tudtuk meg Vereczki Andrástól, az Uniqa Biztosító Lakossági Biztosítások és Kárrendezés Területének vezetőjétől.

Bár a december-januári hónapokban az utasbiztosítást kötők száma emelkedett, ennek alakulása a korábbi évek tapasztalatait is figyelembe véve jellemzően a szabadidős időszakokat követi, nincs extrém szerződésszám emelkedés, illetve kárnövekedés az utóbbi időben"

 - tette még hozzá Vereczki András. Bár az okokat nem részletezték, de az Allianz Biztosító is azt a választ adta, hogy nem rendelkeznek adatokkal a szóban forgó kérdéssel kapcsolatban.

Meddig térítenek a biztosítók?

Kíváncsiak voltunk, hogy mekkora összeghatárig védett az, akinek van érvényes poggyászbiztosítása. Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy ez elsősorban a megkötött biztosításon belül választott csomag függvénye, tehát adott biztosítón belül is többféle lehet a térítési limitet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az általunk megkérdezett biztosítók válaszaiból azonban úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben a térítési limit 100 ezer és 500 ezer forint között található. Azt azonban fontos tudni, hogy sok esetben létezik egy külön, úgynevezett tárgyankénti limit is, amely egy alacsonyabb összeg a térítési limitnél.

De a biztosító eltérő mértékben téríthet attól függően is, hogy hol keletkezett kár a poggyászban. Az Uniqa Biztosító válaszából például megtudtuk, hogy a választott utasbiztosítás csomagjától függően 200 ezer, 250 ezer illetve 400 ezer forint értékhatárig térítik a poggyászkárt, ám kifejezetten légipoggyászkár esetén a térítési limitek már alacsonyabbak: 50 ezer, 75 ezer vagy 150 ezer forint.

Mi a teendő a káresemény észlelésekor?

Mindegyik biztosítói válasz egyezett abban, hogy a legfontosabb, hogy minél előbb jelezzük a biztosító felé, ha valamilyen kárunk keletkezett. A biztosítói adatlapok kitöltése mellett nagyon fontos, hogy írásban, jegyzőkönyvvel tudjuk igazolni a káresemény megtörténtét. Lopás, rablás esetén rendkívül fontos, hogy azt bejelentsük a rendőrségen vagy más illetékes hatóságnál, és az erről készült jegyzőkönyvből nekünk is legyen egy példányunk.

Ha a kár egy légi-, hajó- vagy busztársaság szolgáltatásának igénybevétele közben történik meg, akkor fontos, hogy ezek felé is azonnal jelezzük ezt, és itt is vetessünk fel jegyzőkönyvet. Repülőtéri poggyászkár esetén a légitársaság vagy a repülőtér üzemeltetője által felvett jegyzőkönyvre lehet szükségünk.

Érdemes lehet már eleve úgy útnak indulni, hogy nálunk van a biztosítónk telefonszáma, így baj esetén azonnal felvehetjük velük a kapcsolatot, és felvilágosítást kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy milyen dokumentumokra lesz feltétlenül szükségünk a káresemény bejelentéséhez, illetve a szolgáltatás igénybevételéhez.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20