A Buffalo Sabres által nemrég kiválasztott Szongoth Domán várhatóan a kanadai junior elitbajnokságban, az OHL-ben szerepel majd a 2026/27-es szezonban.
Ismét átrendeződött a legolcsóbb új autók mezőnye: mutatjuk melyik modellt lehet elvinni a legjobb áron
Folytatódik az újautó-piaci árverseny Magyarországon: a Dacia július 1-jétől jelentős árcsökkentést hajtott végre a Sandero modellnél, amelynek köszönhetően ismét ez lett a hazai piac legolcsóbban megvásárolható új személyautója. A belépőár 5 699 000 forintra csökkent, miközben a korábbi 65 lóerős alapváltozatot kivezetik a kínálatból.
Nem sokkal azután, hogy több autómárka is jelentős árcsökkentéseket jelentett be a forint erősödésének hatására, újabb fontos bejelentés érkezett a hazai újautó-piacról. A Dacia július 1-jétől új árlistát vezetett be a Sandero modellhez, amelynek eredményeként ismét ez a modell lett Magyarország legolcsóbb új személyautója.
A gyártó tájékoztatása szerint az új Dacia Sandero Expression TCe 100 változat immár 5 699 000 forintos indulóáron érhető el, finanszírozás nélkül - ezt a modellt májusban még 5 990 000 forintos indulóárral vásárolhattuk meg. Az autó listaára egyébként 6 599 000 forint, amelyből 900 ezer forintos kedvezményt biztosítanak, így alakult ki az új belépőár.
A változással egy időben a Dacia kivezeti a 65 lóerős alapmotort, így a Sandero kizárólag az 1,0 literes, háromhengeres, turbófeltöltős, 100 lóerős TCe benzinmotorral lesz elérhető. A motorhoz hatfokozatú kézi váltó társul, a gyári vegyes fogyasztás WLTP szerint 5,4 liter 100 kilométerenként, a 0–100 km/órás gyorsulás 9,7 másodperc, végsebessége pedig 180 km/óra.
A kedvezőbb ár mellett a felszereltség sem számít puritánnak. Az Expression kivitel alapáron kínálja többek között a 10,1 colos érintőképernyős multimédiás rendszert vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto támogatással, manuális klímaberendezést, hátsó parkolóradart, automata fényszórót, automata ablaktörlőt, LED-es tompított fényszórókat, tempomatot, valamint a legújabb vezetéstámogató rendszereket, köztük az aktív vészfékező rendszert, a sávtartó asszisztenst és az éberségfigyelőt is. A kedvezményes árlista 2026. július 1-jétől visszavonásig, illetve a készlet erejéig érvényes.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A forint erősödése az utóbbi hetekben kézzelfogható hatással volt a hazai újautó-piacra: az Opel, a Suzuki, a Toyota, a Renault, a Dacia, az Omoda, a Jaecoo, valamint a Porsche Hungaria által képviselt márkák is árcsökkentésekkel vagy kedvezőbb vásárlási feltételekkel reagáltak az euró árfolyamának 400 forint közeléből 350 forint környékére történő visszaesésére. Egyes modellek több százezer forinttal lettek olcsóbbak, de akad olyan gyártó is, amely akár 4 millió forintos árkedvezményt kínált, körképünkben ezt vettük sorra.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







